W. Shakespeare - R & J

William Shakespeare – Rómeó és Júlia

A XVI. Században Anglia már Európa egyik legfejlettebb országa volt, a kereskedelem és az ipar virágzásának köszönhetően meggazdagodott a polgárság, így széles körben lettek támogatói a művészeteknek, bővült az emberek igénye és a nézőközönség is. Az angol reneszánsz legkiválóbb képviselője pedig Shakespeare (1564-1616) lett, történelmi drámái után (Sok hűhó semmiért, Antonius és Kleopátra, …) megírta a Rómeó és Júlia című tragédiáját, ami munkásságának egy új tragédia-sorozatát nyitja meg (Hamlett, Othello).

Shakespeare korában nem volt ritka a tragikus sorsú szerelmek története, így ezt a témát is feldolgozta sajátos fordulatokkal teli stílusában. A mű keletkezése valahol 1594 és 96 közé tehető.

R&J drámájának a szerelem és a gyűlölet egyaránt központi témája, jellemző rá a reneszánsz újhulláma által felfedezett testi-lelki kapcsolat. Ebben a drámában hitvesi szerelemről van szó, ami radikálisnak és lázadásnak számított akkor, hiszen abban az időben a családok közötti megegyezéseken alapultak a házasságok, inkább üzletnek voltak mondhatóak.

Rómeó és Júlia már fiatalon szembeszállnak ezzel a régi renddel és önkéntelenül hordozzák magukban a reneszánszra jellemző szabadság vágyát, és ez a belső erő emeli őket a dráma hőseivé. Hétköznapi fiatalokról van szó, kamaszokról, egy lobbanékony fiatalemberről és egy 14 éves lányról, a bennük fellobbanó tragikus erejű szenvedély hajtja őket. Már a bevezető (prológus) szonett is balsejtelmet kelt a nézőben/ olvasóban. Shakespeare drámájában a halál végig összefonódik a szerelemmel, halálra ítéli a szerelmet.

Rómeó és Júlia családjai, a Montaguek és Capulettek, között ősi viszály dúl. Az expizicióban Sámson és Gergely, szolgák hetvenkednek egymással, mely tréfás kötözködés gyorsan átcsap majdnem vért követelő küzdelembe (Benvolio és Tybalt párbaja). De a konfliktus komikumba fullad, mikor a két öregecske, tehetetlen családfő rontana már egymásnak hálóköntösben, de asszonyaik szavára mégis elcsitul a jelenet. Verona hercegének közbelépésével tovább komolyodik a helyzet: halálos ítélet fenyegeti a viszálykodókat. Az állapotok elcsendesedni látszanak, a Capulettek álarcosbáljára beszöknek a Montesguek. Rómeó alakját már rögtön a mű elején kiismerhetjük, érzékeny fiú, az első utcai párbajban sincs benne. Capulették báljára sem akar először elmenni. Mégis itt szeretnek a fiatalok egymásba, először nem tudják egymásról, hogy honnan származnak, mikor kiderül, először megijednek, majd pedig szerelmük ereje legyőzi kétségeiket. Lőrinc barát és Júlia dajkájának segítségével titokban megesküdnek, a dráma fordulópontja ekkor érkezik el: - kettős párbaj: Tybalt +öli Mercutiot, és ez egyébként nyugodt Rómeó bosszúból végez Tybalttal (vérbosszú motívum!). Így már esélye sincs Júlia kezére, a herceg rendelete szerint halál vár rá, de a tanúk közbenjárásának köszönhetően csak száműzik Rómeót. Az ifjú szerelmespár még eltölt együtt egy intim éjszakát, majd másnap megkezdődik a tévedések és rossz időzítések veszedelmes, tragédiához vezető sora.

Júlia magára marad, látszólag megy bele egy kényszerházasságba (Párisszal), hogy időt nyerjen, tervet szőnek (dajka), hogy Tetszhalálba ejtik Júliát, hogy ne keljen férjhez mennie. A méreg, amit kap, 42 órára kómába ejti, szülei eltemetik a családi kriptába. (Kriptajelenet – kísérteties motívum) Rómeó viszont váratlanul tér haza, mert Baltazártól értesül Júlia haláláról, (mielőtt levél jutna hozzá a cselről), Rómeó mérget vesz, életének nincs értelme szerelme nélkül, a kriptában párbajozva megöli Párist, majd méreg által végez magával. Júlia ekkor ébred fel, életének nincs értelme szerelme nélkül, így Rómeó tőrjével véget vet az életének.

A fiatalok élete árán a két család rádöbben, hogy gyűlölködésük mennyire ostoba volt, de már nem tudják jóvátenni a történteket. A tragédia üzenete megrendítő, felerősíti a Rómeó és Júlia által képviselt értékeket, a szabadságvágyat és szerelmet.

Említésre méltó még a tragédia lírai hangvétele, például a hajnali búcsúnál. Komoly újításnak számít a tragédia nyelvezete is, ami a fiatalok szócsatáinál érezhető.

Veronában játszódik (Mantova)

• Szereplők listája:

- 2 szembenálló család: tragikus eseményeket vetíti előre

- társadalmi csoportok: nemese, herceg

- Júlia teljesen a végén van a listának – kor hierarchiáját tükrözi – a nők a végén

• 5 felvonásból áll, a prológust a kar adja elő (propozíció), befejezés is benne van, ráhangol az elkövetkezendő eseményekre

• Keletkezés: kortárs forrásból merítette

- hatott rá a kor 2 kedvelt drámatípusa, a rémdráma és végzetdráma

• Rémdráma: kedveli a hátborzongató helyszínt, eseményeket (középkori babonás félelem hatása), vérbosszú motívumát sikeresen alkalmazza

- kriptajelenet

- mérgezés előtti hallucináció – sorozat

- vérbosszúsorozat a 2 család között

• Végzetdráma: balszerencsés véletlenek, végzet által meghatározott sors

- Rómeó a levelet nem kapta meg, mert karanténba került a barát

- Baltazár közli az álhírt

- Párisszal egyszerre érnek oda

- Júlia túl későn ébred

- Lőrinc nem ér oda, hogy szóljon Rómeónak

- szolga Rómeóval olvastatta el a levelet

- egymásba szeretnek, pont ellenkező család

hibául rótták fel Shakespeare-nek, mert túl sok véletlen, a való életben nincs ennyi

• Szerkezete:

I. Expozíció:

2 család ősi ellenségeskedése (nem tudni, miért), Rómeó reménytelenül szerelmes Rózába, Júliát Párishoz szánják (családnak nincs ellenére),

szolgákkal, mellékszereplőkkel indítja

II. Bonyodalom:

2 fiatal megismerkedése, egymásba szeretése, a bálra Rómeó véletlen folytán vetődik el

III. Kibontakozás: több felvonás folyamán,

- erkélyjelenet

- a titkos esküvő, segítők: Lőrinc, dajka

- kettős párbaj: Rómeó + Tybalt, Tybalt + Mercutio (M. és T. meghal)

- nászéjszaka, Rómeó száműzetése

- Júlia és Páris esküvői készülődése

- méreg Júliának tetszhalotti állapot előidézésére

- levél elakadása, Boldizsár álhíre

- Rómeó mérget vesz, visszatér

- Páris és Rómeó párbaja, Páris meghal

IV. Tetőpont:

kriptajelenet, Rómeó és Júlia halála

V. Megoldás: legvége

tisztázódnak az események, Lőrinc mondja el, 2 család kibékülése, fogadalmat tesznek, szobrot emelnek a 2 fiatalnak

• Drámatípus: konfliktusos

2 alapvető konfliktus

- 2 család konfliktusa

- generációs különbség, mentalitás alapján, idősebbek-fiatalabbak, előítéletesség tekintetében is

fiatalabbak: Rómeó, Júlia, Mercutio, Benvolio, dajka, Lőrinc barát

idősebbek: Capulet, Capuletné, Montague-né, Tybalt, Paris

legfontosabb jellemvonások e szerint vannak kialakítva minden szereplőben

idősebbek fiatalabbak

Előítélet, bosszúvágy viszálykodás, - nagyon meghatározó - már nem hajtja őket annyira

Fiatalok jövőjének elrendezése - szülők dönthessék el, autokrata elgondolás, érdekeken alapuló - maguk dönthessenek, „önrendelkezés”, érzelmeken alapuló

Bátorság - komikus - át mernek lépni a konvenciókon, fel merik rúgni

- túlhajtott változata: vakmerőség: Mercutio, szabadság, szabadosság is

• Tragikus, komikus elemek vegyítése (középkori drámákra jell.)

- tragikus: történet, szerelmesek sorsa, esztelen ellenségeskedés, kor (vérbosszúk)

- komikus: - Dajka: szószátyárságával

- Rómeó, Mercutio és Benvolio szópárbajai

- Júlia megtalálásakor mellékszereplők: muzsikusok, szolgák

- Capulet szolgának adja a levelet, aki írni, olvasni nem tud, rá bízza, hogy

hívja meg a vendégeket

- Mercutióból fakad ez a stílus: nyelvi humor, dajkával való párbeszédében is

• Nyelvezete: lírai tragédia

- szerelmes pár furcsa és kegyetlen körülményekből fakadó halála: nagyon költői nyelven fogalmazza meg, rengeteg szonett, metafora, hasonlat, megszemélyesítés,

szójáték (jellemzésre is), túldíszített stílus: manierizmus érvényesül (reneszánsz lezárásakor átmeneti stílusirányzat, ami átvezet a barokkba)

Radnóti Miklós

Az Ecloga szerepe Radnóti Miklós költészetében

Radnóti Miklós 1909-ben, Budapesten született egy értelmiségi zsidó polgári családba, születésének ára édesanyjának és ikertestvérének életébe került, 12 éves volt, mikor édesapját is elveszítette. Kereskedelmet tanul, majd Csehszlovákiában ipari főiskolára jár. 1930ban visszatér Magyarországra és a szegedi egyetemen folytatja tanulmányait, ekkor kapcsolódik be az irodalmi (művész) életbe. Itt doktorál Francia szakon, de állást nem kap. Egyre komolyodnak a zsidó-törvények, és Radnótiban is egyre erősödik az üldözöttség érzése. Budapestre visszatérve fordításokból él és 1935ben házasságot köt Gyarmati Fannival. 1940től munkaszolgálatokra hívják be, 1944ben pedig már a jugoszláviai Bor környékére szállítják a Heidenauba Lágerbe, mikor a tábort felszámolják, a foglyokat erőltetett menetben nyugatra irányítják. Radnóti Győr környékén (Abda községben) golyó által életét vesztette.

Radnóti költészetének egyik legjelentősebb műfaja az ecloga. Mikor a költő Budapesten fordításokból élt, felkérést kapott Vergilius IX. eclogájának fordítására, Vergilius, római költő, az egyik legjelesebb képviselője az eclogának világirodalmunkban, ő maga a görög Theokritosz idilli hangulatot és tökéletes világot bemutató verseit fejlesztette tovább. Az eclogáiban megjelenő pásztorok párbeszédeket folytatnak hexameteres verselésben közéletről és politikáról. Radnóti ennél a munkánál fordította figyelmét az antik kultúra felé, és saját műveiben már új-klasszicista vonások kezdtek megjelenni.

Radnóti a klasszikus eclogák harmóniáját és idilljét akarta megragadni, hiszen egy félelmekkel és veszélyekkel teli világban/korszakban élt.

1938 és 44 között írta meg 8 eclogáját, melyekhez előhangot is írt (Száll a tavasz), ezeket együtt eclogaciklusnak nevezzük.

Radnóti eclogái szintén hexameteres verselésűek, jellemző rájuk a párbeszédes jelleg, habár több esetben ez csak formailag érvényesül, mivel a versek tartalmi szempontjából a költő egy önmagával történő belső viaskodást ír meg, ily módon megjelenik műveiben a kettős én. Ez a kettősség megjelenik a versek képeiben is: a természet harmóniáját Radnóti kora tragikus képeivel kapcsolja össze (pl. spanyol polgárháború, I. ecloga). Radnóti ezt a műfajt találta alkalmasnak arra, hogy kifejezze mély boldogság és biztonságvágyát, és a rideg kegyetlen valóság közötti kontrasztot.

Számozásuk alapján arra következtethetünk, hogy Radnóti 8 eclogát írt, de a hatodik hiányzik (eltünt v nem készült el). Valószínüleg Vergilius nyomán - tíz eklogából álló versciklust tervezett, ezt azonban korai halála nem tette lehetővé.

I. ecloga:

a dialógus tárgya, a háború és a költészet

- mottó: latin - Vergilius („Mihelyt a jog és jogtalanság összekeveredik, háború lepi el a földet és a bűnök sokasága.) -> háborúellenes költészet

- verselés: hexameter

- tartalmilag a költő önmagával viaskodik

- párbeszédes forma: pásztor – költő (költő énje kérdez és válaszol, töpreng és kínlódik – mi lesz a költő sorsa ebben a zűrös világban?)

- formailag ez áll a legközelebb a klasszikus eclogához

- kezdés

o természeti képek –idill- rigódal, ébredő természet, -boldogság, nyugalom

o az áprilisi szeszélyességet mutatja be a költő (hamis tavasz ez, bolond április – kiábrándultság, becsapottság) – a kegyetlenség sejtése - félelem

- középső egység: („Miért vagy olyan szomorú” –tól)

o A költő érzelmei jelennek meg, undorodik ettől a szörnyű világtól

o Radnóti részletesen szól a korabeli történelmi eseményekről

 Spanyol polgárháború – vérengzés- hontalanság – állatok riadtan menekülnek (kicsit apokaliptikus)

 a polgárháború vezetőjének halála a költők - s egyúttal Radnóti - pusztulásának előképe - Frederico Garcia Lolca olasz költő halála

o Ebben a világban az igazi értékek elvesztik jelentőségüket, eltorzul az értékrend

o József Attila halála – személyes kapcs.

- Záró sorok: („Hát te hogy élsz”)

o A tölgyfa-hasonlattal fejezi ki a költő saját léthelyzetét a világban (halálraítéltség tudatában is a halál pillanatáig új levelet hajtó, erős tölgyként kell élnie)

o A költő legfontosabb feladata az alkotás

o A befejező sorokkal a költő vágyaira utal: Nyugalmas, idillikus világban szeretne élni, legfőbb feladata a küzdelem a bűn és a gonoszság ellen (egyfajta keret, idillben a borzalmak)

Végül a hexameter tiszta lüktetése mellett az alliteráció és a mély s a magas magánhangzók szabályos váltakozása, ritmusa adja meg az érzés teljességét.

o

II. ecloga:

- 1941-ben írja

- az akkori Jugoszlávia elleni támadás hatására született a vers

- párbeszédes forma: költő – repülő

- tipikus ellentét: A költő szavaiban a békevágy, míg a repülőgép pilóta szavaiban a háború, a pusztulás jelenik meg, hisz ő csak parancsot teljesít

III. ecloga:

- a költő feladja a párbeszédes formát

- személyes vallomásban fejezi ki vágyait

- ifjúságának idilli emlékei között keres menedéket

IV. ecloga:

- Tajtékos ég úgynevezett posztumusz kötetében jelenik meg

- Téma: szenvedélyes szabadságvágy

- Forma

o A költő és a hang párbeszéde, de már a nevekkel is a költő kettős énjére utal

o Belső vita jelenik meg a versben

- 3 kérdés és 3 válasz alkotja a vers gondolatmenetét

o 1. kérdés:

Miért született erre a világra? Miért ő maradt életben? Születési körülményeire utal a költő.

o 1. válasz:

A hang bátorítja a költőt. Sokféle betegség ellenére életben maradt, tehát feladata van ebben a világban.

o 2. kérdés:

Miért él, ha nem lehet szabad?

o 2. válasz:

A hang válaszában vigasztalja a költőt. A természet idilli világában keressen menedéket. A hang válaszában idilli képek sorozata jelenik meg

o 3. kérdés:

A rab világban teljesen lehetetlenné válik az élet. Hogyan lehet ezt az életet elviselni? Egyetlen lehetőség marad: a halál. Ez jelentheti az igazi szabadulást. Párhuzam jelenik meg a versben az érett gyümölcsök és a költős sorsa között.

o 3. válasz:

A záró sorokban a költő feladatát jelöli meg a hang. Önmegszólító a vers ezen része. A költő verseiben tiltakozzon a világban eláradt gonoszság ellen.

V. ecloga:

- Barátjának, Bálint Györgynek állít emléket, aki mint munkaszolgálatos tűnt el az ukrajnai hómezőkben

- A bizonytalanság és a fájdalom kettőssége jellemző

VI. ecloga:

- Ilyen verscím nem létezik Radnóti ecloga-ciklusában

o oka: Vagy elkallódott, vagy pedig a Töredék című versével azonos az ecloga. Ez a verse befejezetlenül maradt, hisz ekkor vonult be utoljára munkaszolgálatra, s a vers címét az utókor adta.

- téma:

A kor bűneinek aljasságának részletes bemutatása

- anaforás szerkesztés

- 1. vsz.:

o az ember parancsra mindenre képes, ha kell, öl

- 2. vsz.:

o besúgás, árulás és rablás korában élt a költő

- 3. vsz.:

o szürreális képek

o az ember elaljasodását mutatja be

o nem mondhatták ki az igazságot

- 4. vsz.:

o tetőpont

o ebben a világban nem érdemes élni, nem érdemes gyermeket szülni

o többen öngyilkosok lesznek

- 5. vsz.:

o a költő feladatát mutatja be

o csak hallgat és várja a változást

o biblikus kép: Átkot mond a világra Ézsaiás próféta alakjában

VII. ecloga:

- forma: megszűnik a párbeszéd

- tartalmi szempontból a fogolytáborban lévő költő feleségével, Fannival beszélget

- a vers beszámolólevél kedvesének a táborról, ezért úgynevezett lágervers is egyben

- verselés: hexameter

- hangvétel: elégikus

- a versben kettőség vonul végig

o Bemutatja a költő a fogolytábor világát, tárgyias részletezéssel szól a foglyok életmódjáról, számukra egyetlen lehetőség marad: az álom világába menekülni. A költő is ezt teszi, az emlékekben keres menedéket, így kerül ellentétbe az otthoni idillikus világ, a múlt képei és a félelmetes pusztító valóság, a jelen világa

- A vers középső egységében („Ékezetek nélkül…”) aprólékosan bemutatja a foglyok kiszolgáltatott helyzetét. Rendkívül megalázottan kell élniük, hisz szinte az elemi létfeltételeket sem biztosítják számukra.

- Zárás: A költő fájdalmas vágyakozása jelenik meg a záró-sorokban. A múlt világa utána az otthon és a feleség hiányával zárul a vers.

VIII. ecloga:

- munkatáborban született

- lágervers

- A költő kemény hangon bírálja a korabeli helyzetet, vádaskodik az emberhez méltatlan körülmények miatt.

Római költészet

A Római költészet

- A római irodalom nyelve latin

- Csak latin nyelben fejlődött ki jelentős irodalom

- Késéssel indult meg a latinok társadalmi és kulturális fejlődése

- Kr. e. 2. században Hellász és Kis-Ázsia ellen szerveztek hódító hadjáratokat. Ezeknek a háborúknak a során kerültek a rómaiak még szorosabb kapcsolatba görög kultúrával

- A Kr. e. 2. századtól kezdve hódított a görög kultúra – hellenizmus - görög kultúra nagya irányú beáramlása

A rómaiak természetesnek tartották, hogy irodalomban és képzôművészetben a görögöket tekintették példaképüknek (az "eredetiségnek" a mai fogalma még nem létezett. A római költök a nagy görög klasszikusoktól nyertek ugyan ösztönzô ihletést (azóta elveszett műveiket még teljes egészében ismerhették), de amit tôlük kaptak, azt magasabb szinten teremtették újjá - rányomva saját művészi zsenialitásuk letörölhetetlen bélyegét.

saját klasszikus hagyományán kívül a görög kultúrának is közvetítôjévé vált

Catullus (I. század)

Az egyéni érzéseket közvetlenül kifejezô lírai költészet a polgárháborúk idôszakában született meg. "új költôk" (neoterikusok) rendszerrel szemben - Egyéni vágyaikat, gyűlöletüket, bánatukat énekelték meg, s addig ismeretlen műfajokat, versmértékeket, kifejezési formákat igyekeztek meghonosítani a római költészetben.

Catullus az egyetlen neoterikus költô, akinek életműve csaknem teljes egészében fennmaradt, Nem törôdött a politikával, Csupán élni, szórakozni, szeretni akart, közvetlen közlésmód.

Életének legnagyobb, meghatározó élménye a Lesbia-szerelem volt (egy férjes asszony). (előd: Szapphó élete és költészete)

Éljünk, Lesbia… (másokkal is „élik” világukat – hedonizmus)

- A szerelem jelentette számára az élet legfőbb értelmét

- Az ő szemében az élet azonos a szerelemmel (1-3. sor)

- Az élet azonban rövid ragyogás, utána örök éjszaka következik: az ember napja, ha egyszer lebukott, nem kel fel újra (4-6. sor)

- A számneves túlzások, az „ezer” és a „száz” szavak kapkodó halmozásai fejezik ki ezt az életérzést (7-9. sor) (indokot - türelmetlen mohósággal kell kihasználni az alkalom nyújtotta lehetôségeket)

- Az utolsó négy verssor a feszültség izgalmának feloldását jelentheti

Gyűlölök és szeretek… (ezt említeném)

- epigramma

- Az eredeti latin versben nyolc ige van, és nincs egyetlen főnév sem

- A vers csupa mozgás, nyugtalanság: az ellentétes érzelmek küzdelmének színtere a lélek világa

- féktelen gyűlölet és a lángoló szerelem ellentétei közt hányódó, a tehetetlenül vergôdô, kiszolgáltatott lelkiállapot csattanós kifejezése Gyűlölök és szeretek

Vergilius

Eklogák

A műfaj megteremtôje - Vergilius mintaképe - a szicíliai születésű görög Theokritosz (Hexameterekben írt és párbeszédes formájú verseiben a pásztorok a természet meghitt közelségében élnek: nyájukat ôrzik, beszélgetnek, dalolnak, szerelmeskednek).

- Vergilius a nyilvánosság elé pásztori költeményeivel lépett

- Kr. e. 37-ben adta ki válogatott bukolikáit Eclogae (szemelvények, válogatott versek) címmel, ez a gyűjtemény tíz, gondosan elrendezett hexameteres költeményből áll

A görög bukolosz ("marhapásztor") szó alapján nevezzük a pásztorköltészetet bukolikus költészetnek, bukolikának. Késôbb a vergiliusi cím (Eclogae) nyomán ezt a műfajt ekloga névvel is illették.

-

- Idillnek nevezett költeményeiben pásztorokat, földműveseket szerepeltetett

- Eklogáiban fontos szerepet játszik a politika

- Leghíresebb a IV. ecloga

- pax Romana - Ezt a kort szokás a római irodalom aranykorának nevezni. - E korszak legkiválóbb epikusa

- párhuzam: élete és művei – földbirtok elvesztése (polgárháborúban) és a föld visszanyerése

IV. ecloga

- A költemény tele van olyan motívumokkal, amelyek elősegítették, hogy a keresztény egyházatyák később a IV. eclogában Krisztus születését megjövendölő proféciát lássanak

- Ilyen motívumok pl. „már megtérhet a Szűz” ; „már új sarjat küld a magasból a földre az ég is” ; a most születő gyermekkel beköszönt az aranykor „isteni szent gyermek, nagy magzata Jupiternek” ; „ujjong a világ a jövendő korszak elébe”

- Vergilius nem jövendölhette meg Jézus Krisztus eljövetelét a vers megírásának idején. Az ekloga aranykort köszöntő örömujjongása a brundisiumi béke megkötésével állhat kapcsolatban

- A „Szűz” visszatérésr a Szűz csillagképet jelenti, mely éppen a brundisiumi béke idején ragyogott

Érdekesség: Dante kisérője a poklon keresztül Vergilius – „általad lettem keresztény” by Dante

Aeneis

- 12 énekből álló eposz (Trójai mondakor)

- Nem tudta befejezni, megsemmisítését kérte halála előtt – Augusztus császár nem engedte

- Az eposz elsô fele az Odüsszeiát "idézi". Az égô Trójából házi isteneivel, apjával és gyermekével menekülô Aeneas hányatott bolyongását beszéli el az elsô hat ének. Az eposz második része (hat ének) az Iliászhoz hasonlóan harcokról szól: az új hazáért vívott véres küzdelmek krónikája.

- Verseng az Oidusszeiával

Aeneis és Didó

Aeneis az alvilágban

Horatius

- Az Augustus-kor legnagyobb lírikusa

- Alacsony sorból származott; apja felszabadított rabszolga volt, de fiát gondos nevelésben részesítette.

- Előrejutását hátrányosabb helyzetéből büszkén viselte

- Athénban a polgárháború kitörésekor a köztársaságért harcoló Brutus seregéhez csatlakozott, s részt vett a philippi ütközetben (i. e. 42.). Apja földjét ugyanúgy elkobozták, mint Vergiliusét, a veterán katonák számára.

- Vergilius barátja

- Végül Agusztus pártjára ált

- Horatius legérettebb alkotásai a carmenek vagy ódák

- A görög lírikusok versformáit ültette át latin nyelvre (könnyű szerrel)

- Az aiol dalt ő honosította meg Itáliában (görög könnyedből latin életbölcsességet farag) - virtuóz

- Szerkesztőkézsége a tökéleteségig emelkedett

- Verseinek témája az érzékeny, de józan ember egyensúlyra és harmóniára való törekvéseit tükrözik költeményei

- nagymértékű eszmei, tartalmi, hangnembeli, formai változatosság jellemzi, de megtartja a görög lírában kialakult dalformákat

- műveiben: "arany középút" (aurea mediocritas - mediokritász) okos bölcsessége: a végletektôl (vágyak, érzelmek, szenvedélyek túlzásaitól stb.) való tartózkodás, az egyszerű, természetes élet szeretete

Felcsendül carmenjeiben a lélek nyugalmának vágya, az élet háborítatlan, de mértéktartó élvezésének eszménye, a rohanó idô és az ember boldogságigényének ellentéte, a megöregedéstôl, az elmúlástól való szorongás fájdalma. De az ún. "római ódák" (III. könyv 1-6.) a hazafiasság, a sziklaszilárd római jellem s a jámbor vallásosság dicséretét zengik - Augustus szellemében.

Művek: Thaliarchushoz, Licinius Murenához(tanácsok – ez a carmen hat szapphói strófából áll) – arany közép! Kerete van

Phaedrus és Aesop (rabszolgák voltak)

Állazmesék – tanmesék

Titus Maccius Plautus:

(Kr. e. 250- 184)

• Annak ellenére, hogy többnyire görög helyszínen játszódtak művei rómainak számítanak

• Komédiái az utókorra nagy hatással voltak

• Legismertebb alkotása: Hetvenkedő katona

Marcus Tullius Cicero:

(Kr. e. 106 – 43)

• Rómában kezdte tanulmányait, majd más országokban képezte tovább magát

• Kezdetben Caesar ellenfele, majd támasza volt

• Főbb művei: szónokról (De Atore), a közösség dolgáról (De re Publica)

• Antonius és Octavianus gyilkoltatta meg

Lucius Annaeus Seneca:

(Kr. e. 4 – Kr. u. 65)

• Filozófus, politikus és drámaíró

• Néró nevelője, majd fontos politikai szerepet töltött be

• Halálra ítélték (felvágatta ereit)

• Sztoikus filozófus

• Drámái retorikus szerkezetűek

a cselekmény helyett a

szembenálló hősök érvei,

ellenérvei kapnak hangsúlyt

• A XVI. – XVII. sz. francia tragédiáira volt nagy hatással

Lucius Apuleius:

(124 – 180)

• Afrikában született, görög földön tanult

• Rómában tanított

• Az ókoti latin prózairodalom utolsó alakja

• Fő műve azt Aranyszamár

a reneszánsz irodalomban

is előfordul az alaptörténet

A római irodalom,

avagy

a római irodalom történelmi,

Szellemi, művészeti környezete

1. Archaikus kor:

• Róma megalapításától kezdődve alakult ki a dráma- és komédiaírás

• A görögök a műveket lefordították

nőtt a latin kifejező ereje

• Különböző műfajok jelentek meg

• Elterjedt az időmértékes verselés

• Róma mintának tekintette az görög műveltséget

• A hellenisztikus műfajok (epigramma, elégia, dal) követői a vidékről jött költők  neoterikusok

2. Klasszikus kor:

• I. e.: 81-től számítják, de aranykora már átnyúlik Krisztus utánra (Kr. e. 31-től Kr. u. 14-ig)

• A római béke (Pax Romana) korához társítják

• A principátus (egyeduralom) segítséget nyújtott a felvirágozáshoz

• Nagyon fontosnak tartották magát az irodalmat

irodalmi, műveltségi „klubokat” csináltak

3. Az „ezüstkor” és a későcsászárkor:

• 117- ig számítják

• Ebben a költészet kevésbé volt jelentős

• A két legnagyobb drámaíró (Tacitus, Seneca) ekkor alkotott

• 450 évvel később már a szépirodalom visszavonult

• A korszakot a vallásirodalom uralta

ekkor kezdett egyházzá rendeződni

a kereszténység

4. Bölcselet:

• Kr. e. I. sz.

• A görög tanítók latinra fordítottak

• A latin filozófia szaknyelvét Ciceró teremtette meg

• Középpontba az erkölcsi kérdések kerültek

• ebben a korszakban jelent meg az első sztoikus író (Seneca)

• fontos még az újplatonikus filozófia

Bánk bán

Katona József: A Bánk bán című tragédia konfliktus és

jellemrendszerének értékelése

Katona József pályája kezdetén színész volt. Később befejezte jogi tanulmányait. Ügyvéd lett, a jobbágyok védője volt. Több történelmi drámát írt. Ezek közül a legismertebb a Bánk bán, amit a kolozsvári Nemzeti Színház megnyitására hirdetett pályázatra alkotott meg. A dráma csak halála után jelent meg színpadon. Erkel Ferenc zenésítette meg.

A Bánk bán c. dráma cselekménye nem írói fantázián alapul. II.Endre uralkodása idején, 1213-ban valóban sor került Bánk bán mozgalmára. A dráma legtöbb fő alakja valóságos történelmi személy. A műben Katona József saját koráról ír. A jobbágyok helyzete ugyanolyan keserves volt, mint 600 évvel ezelőtt. Lényegében a magyarság küzdelméről ír az idegen elnyomókkal szemben.

Cselekménye szerkezeti vázlatban:

I. Expozíció: II.Endre király távollétében felesége, Gertrudis kormányozta az országot. Idegen főurakat hozott be, akik a nép nyakán élősködtek. A magyar nemesek összeesküvést szőttek a királyné ellen. Meg akarták nyerni Bánk bán személyét is, de ő inkább a törvényes formához ragaszkodott.

II. Bonyodalom: Országjáró körútjáról hazatérve azonban megváltozott a véleménye, mert látta, hogy a nép szenved az elnyomástól. Találkozása Tiborccal különösen megrázta. A paraszt elpanaszolja, hogy amíg a parasztok éheznek, addig a gazdagok bármit megengedhetnek maguknak.

"S aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak,

akit a szükség garast rabolni kényszerít."

Bánk tűrésre biztatja az öreget.

Az idegen nagyurak egyre arcátlanabbul léptek fel. Ez különösen a királynő öccsére, Ottóra vonatkozik. A királynő nem a célját, hanem a módszereit helyteleníti.

III. Cselekmény kibontakozása: Bánk bánt egyéni sérelem érte, amikor feleségét, Melindát, hírbe hozták az udvarban. Bár a felelős Ottó volt, a királynőt is joggal lehet hibáztatni.

IV. Tetőpont: Bánk ezért egy alkalommal felelőségre vonta Gertrudis. A beszélgetésük feszült hangulatban kezdődött. A bán az egyéni, és a nép sérelmeit egyaránt felsorolja. Gertrudis nem ismeri el a hibákat, szemtelenül beszél Bánkkal. A vita egyre élesebbé válik. A királynő orvul le akarja szúrni a bánt, aki kicsavarta a kezéből a tőrt, és leszúrta a királynét. Gertrudist az utolsó percben is csak az foglalkoztatta, hogy nem a királyi székben hal meg. Közben kitör a nemesi zendülés.

V. Megoldás: Gertrudis halála után Petúr bán és társai megtagadták Bánk bánt, aki ebben a nehéz helyzetben egyedül maradt. Endre király hazatért külföldről, és nagyon haragudott felesége meggyilkolásáért. Petúr bánra terelődik a gyanú, de Bánk bán megvallja a királynak, hogy ő ölte meg a királynőt, de feltárta az okokat is. Tiborc hozta a szörnyű hírt, Melindát meggyilkolták. A bánt elfogja a keserűség. A király megkegyelmez neki, mert már úgyis megtört ember.

A mű lényege: nem a feudális-úri lázadás emeli már pusztán a kardot, hanem Bánk kezével, az ő felelősségével az ország. Ez a különbség a dráma lényege.

A mű fő alakjai:

Bánk bán: méltán lett a mű központi alakja. Nagy felelősségérzetű, király és törvényhű ember. Elsősorban a közérdeket nézte és csak utána a sajátját. Tiborcon keresztül értette meg a parasztság sorsát, helyzetét. Segíteni azonban nem tudott, mert a harcban egyedül hagyták. A szerelemben is példamutató, mert a gyalázat után nem fordult el feleségétől. Nem őt vádolta, hanem vesztének okozóit.

Petúr bán: az összeesküvők vezére. Hazafias érzelmű, de féktelen indulatú. A szervezéshez jól értett. A nagyurak ellen cselekedni nem tudott. Hibája, hogy csak a nemesség érdekeivel törődött, a parasztság panaszait nem hallotta meg, Bánk bánt pedig cserben hagyta.

Melinda: hűséges, jó feleség. Spanyolországból menekült Magyarországra. 15 évesen ment feleségül Bánk bánhoz, amiben jól érezhető a hála is. Tragédiáját az udvar romlottsága okozta.

Tiborc: a jobbágyságot képviseli. Jószívű és becsületes ember. Nemcsak saját sérelmének ad hangot, hanem az egész parasztságénak. Nem művelt ember, de egyszerű szavakkal is szépen ki tudja magát fejezni. Bánk bán mellett hűségesen kitart.

Gertrudis: jó képességeit (okos és határozott) a rosszra használta fel. Elsősorban ő volt a felelős az idegen nagyurak gaztetteiért. Gőgös és gonosz volt. Sorsát megérdemelte.

Ottó: az idegen nagyurakat képviselte. Gyáva, rosszindulatú és aljas volt. A mű legellenszenvesebb alakja. Gertrudistól csak annyiban különbözik, hogy buta és műveletlen volt.

Katona József

17. Katona József élete:
Katona József (1791-1830) Kecskeméten született, iparos, nem nemesi családban. Szülővárosában, más alföldi mezővárosokhoz hasonlóan, az iparos-paraszt polgárság tehetősebb tagjai támogatták a művelődés intézményeit. Katona szülei, bár maguk iskolázatlan emberek voltak (apja takácsmester), fontosnak tartották, hogy legidősebb fiúgyermeküket taníttassák. Gimnáziumi osztályait befejezve Katona József jogi tanulmányokat kezdett: a kor szokásai szerint a nem nemesi származású ifjak számára a jogi pálya tette lehetővé a vármegyei vagy városi tisztségek betöltését, illetve az értelmiségi foglalkozások művelését.
Egyetemi tanulmányai során nem ért el különösebben jó eredményeket, viszont számos egyetemi társához hasonlóan színészként csatlakozott a pesti magyar színtársulathoz. Békesi József álnéven írta alá a szerződését. Kisebb szerepeket játszott, de drámafordításokkal (többek között Kotzebue két darabja, A szegény lantos és az Örökség címen - 1811, bár ezek Katona által fordított szövege nem maradt ránk), átdolgozásokkal (A borzasztó torony vagy a gonosz talált gyermek, Monostori Veronika, Luca széke karácsony éjszakáján - 1812; István, a magyarok első királya - 1813) és eredeti darabok írásával (Aubigny Clementina, később Hédervári Cecília címmel is, Ziska - 1813; Jeruzsálem pusztulása - 1814, illetve A rózsa, vagyis a tapasztalatlan légy a pókok között című vígjáték) szintén kimutatta a színjátszás iránti elkötelezettségét. Színésztársai között volt Széppataki Róza, aki később Déryné néven vált halhatatlanná.
Katona félszegen, levélben vallott szerelmet a színésznőnek, aki nem viszonozta érzelmeit; valójában nem is tudta igazán, kitől kapta a vallomást, hiszen a fiatalember csak a neve kezdőbetűit írta alá. A színészet mellett egyetemi évei alatt a történelem foglalkoztatta, korai drámái is főként történelmi tárgyúak.
1815-ben tett ügyvédi vizsgát, és ebben az évben készítette el Bánk bán című történelmi drámája első változatát. Ezután drámát többet nem írt. Pesti ügyvédek irodájában dolgozott mindaddig, míg 1820-ban rövid ideig önálló irodát nem működtetett. Ez a vállalkozása kudarccal végződött, viszont sikeres pályázata alapján ugyanebben az évben szülővárosában alügyésszé választották. 1826-ban városi főügyész lett. Zárkózott, magányos életet élt, színjátszással, irodalommal hivatásszerűen nem foglalkozott. Még nem volt negyven éves, amikor egy nap, hivatalába tartva összeesett; szívroham végzett vele.

Bánk bán:
Az 1200-as években, II. András uralkodása alatt játszódik, ahol a legnagyobb gond az idegen elnyomás volt. A mű társadalmi háttere erősen emlékeztet arra a korra, amelyben Katona József töltötte fiatalságát. A Bánk Bán történelmi háttere félreérthetetlenül a Habsburg-ház uralmára utal.
Katona korában is hasonló problémákkal küszködött az ország így a mű különösen 1825 után - áttételesen - az akkori emberekről is szólt. Katona a Bánk Bánban a társadalom minden rétegét megszólaltatja, ettől lesz a mű nemzeti dráma.
Bánk bán áll mindvégig az események középpontjában. Bánk bán ingadozó jellem, mint Hamlet, - Hamlethez hasonlóan, szinte maga teremti meg a helyzetet, hogy dühében, végső elkeseredettségében - ezt kiváltja a királyné igazságtalan zsarnoki uralma is és a bosszú, féltékenység amiatt, hogy feleségét, Melindát erőszakkal elcsábították - szinte tébolyultan ölje meg a királynét. Így nem vonható felelősségre előre eltervezett gyilkosságért, de tudat alatt már eltökélte, hogy végez Gertrudissal.
Bánk kettős célját nem egyforma határozottság jellemzi. A pártütést határozottan el akarja nyomni, de a becsülete megtartása bizonytalan, homályos: nem akar ölni, de érzi, hogy meg kell bosszulnia becsületét, de nem tudja hogyan. Ez gyöngeségre vall a jellemében.
A király távollétében az ő kezében van a legfőbb hatalom, ő a király helyettese, a nagyúr. Gertrúdis, a király felesége igyekszik távoltartani őt a központtól, s minden hatalmat a saját kezében szeretne tartani, ezért országjáró körútra küldi Bánkot. Bánk modern, kifinomult lelkületű túlzottan is érzékeny lélek. Vele, ilyen személyiséggel kerül szembe a hatalom mániákusa, Gertrúdis, aki erős akaratú, céltudatos, uralkodásra termett asszony. A saját személyes tulajdonának tekinti az egész országot. Visszataszító gőgje, a magyarokat lenéző stílusa jogosan váltja ki az ellene szervezkedő ún. „békétlenek” bosszúvágyát.
Bánk jellemét akkor ismerjük meg először, amikor Petúr visszahívja őt titokban, amikor a mulatságnak vége. Az író így jellemzi:
„nemes méltóság, mindenben gyanakvó tekintet, fojtott tűz, mely minden pillanatban kitörni látszik, és minden körülmény azt árulja el, hogy mindenkor nagyobb indulat dühösködik belülről”. Ez a kedélyállapot akkor jellemzi őt, amikor bosszankodik amiatt, hogy a nép ínségben nyomorúságban él, addig az udvarban pazarló jólét van.
Petúr az összeesküvők vezetője hívja haza Bánkot: veszélyben a haza és Melinda. Bánk a Melinda szó hallatára teljesen kétségbeesik, szinte magán kívül van, alig lát és hall rajta kívül bárkit és bármit. Csak Melindára tud gondolni, és a rá leselkedő ismeretlen veszélyre. Bánk bán számára Melinda élete legnagyobb kincse. Nélküle értelmetlennek találja mind az evilági, mind a halál utáni létezést. Melinda „világszerte híres szépségű” fiatal asszony. Ezért is figyelhetett fel rá a királyné szerelmi csábításokban járatos öccse, Ottó.
Ottót „szolgája”, Biberach cinikusan hol feltüzeli, hol lehűti Melindával kapcsolatban. A köpenyegforgató (Biberach) azt tervezi, talán Bánk oldalára áll:
„Ott van a haza, hol a haszon.”
Ottó nem habozik, az első adandó alkalommal szerelmet vall Melindának, melynek szerencsétlenségére csak részleteiben Bánk is szemtanúja. Ennek láttán magatehetelenül gyötrődik, képtelen bármiféle tudatos cselekvésre.
Majd összeszedi magát és gyökeresen megváltozott emberként áll előttünk. Hosszasan vívódik magával: vajon melyik ér többet, a hűtlen Melinda, vagy a haza. Miután választ kapott e nagy kérdésre, végre szilárd elhatározásra jut. Puszta lelke szerint kíván cselekedni, tetteit csupán a haza és a becsület parancsa fogja irányítani.
Ettől a ponttól kezdve felgyorsulnak az események.
Bánk elmegy éjjel Petúr házába, az összeesküvőhöz. Átérzi az elnyomottak sorsát, de mégis leszereli az összeesküvést, tartván az ezt követő belső zendülésektől. Később Melindával van. Lehordja feleségét, mindennek elmondja és fiával együtt kitagadja. De mindez Melindának már túl sok, nem tud mindent egyszerre feldolgozni. Ettől kezdve mind a magatartásán, mind a beszédén a tébolyodás jelei mutatkoznak.
Bánkban egyre csak nő a gyanú, hogy a királyné van a dolgok háta mögött (azt hiszi, hogy Gertrúdis buzdította Ottót , hogy szerelmet valljon Melindának), úgy kezdi megérteni Petúr szándékait. Gyanúját Izodóra (cseléd) is megerősíti.
Tiborc (kisemmizett jobbágy-paraszt) az elnyomott nép szószólója. Egy öreg paraszt, aki régesrég egy ostromnál megmentette Bánk és apja életét, ezért a család felszabadította a jobbágysorsból, elpanaszolja Bánknak a parasztság nyomorúságát, ami Bánknak a saját országjáró körútján tapasztalatokkal teljesen megegyeznek. Említésük Bánk mostani lelkiállapota számára mégegy lapát a tűzre. Egyre szilárdabban elhatározza, hogy megöli a királynét. Később Tiborcra bízza feleségét, de már csak Melinda holttestével tud elszámolni. A tragédia végén Tiborc szót emel Bánk érdekében, ami a parasztok fölé emeli őt a nézők szemében. Bánk tehát eldöntötte, hogy puszta lelke parancsa szerint becsületének tisztára mosása végett meg kell ölnie a királynét. Ehhez a tetthez Tiborc és a parasztság, a nép szenvedése adták meg a végső lökést. Hosszas szópárbajt folytat Gertrúdis-szal, eközben minden gazságot szemére vet, a korona bemocskolójának nevezi, de előtte is megtagadja feleségét. Végül mindkettőjük agya elborul és Bánk megöli a királynét. Tette jogos büntetés volt, melyet később a király is elismert. De Bánkon ismét a félelem lesz úrrá, ismét vívódni kezd, hogy vajon ezzel megoldotta-e a problémát. De leküzdi félelmét és büszkén vállalja tettét. Nem magát féltette, hiszen beismerte a gyilkosságot, hanem az ártatlanokat és a hazát. Később valóban Petúrt és családját ártatlanul végezték ki. De megmentette a hazát és elkerülte a polgárháborút. Büszkeségét, önbizalmát azonban ismét lerombolja Melinda halálának híre. Újra az önkívületi állapot lesz úrrá rajta. Életére legnagyobb kincsét vesztette el. A legszörnyűbb csapás a halott Melinda látványa volt.

A realizmus

16. A realizmus - Világirodalom
A realizmus a valóságábrázolás művészete. Egy irodalomtörténeti időszak meghatározó irányzatává a XIX. század közepétől vált, a romantika mellé zárkózva, annak ellentéteként. A XIX. századi realizmus — névváltozatai: "nagyrealizmus" vagy "polgári" vagy "kritikai" realizmus— fő céljai: a társadalmi valóság teljes körű és részletes ábrázolása, a jellem alapos és motivált megformálása, valamint a lélek mélységeinek feltárása. Társadalmi bázisa a polgárság, melynek ekkor létérdeke volt a társadalmi erőviszonyok objektív és átfogó tükrözése, a saját mozgásterének meghatározása, a visszahúzó társadalmi jelenségek és erők leleplezése.
A realista művész magatartását (Flaubert megnevezésével) a szenvtelenség jellemzi, a valóság tárgyilagos és pontos megfigyelése.
A realizmusnak mint ábrázolási módszernek az alapeszköze a típus: szűkebb-tágabb csoportok általánosan jellemző sajátosságainak kiemelése, hangsúlyozása. Tipikus lehet a szereplő, a cselekvés, helyzet, a helyszín vagy a művilág bármely más eleme. A tipikus ellentéte pl. a különc, a társadalomtól elkülönülő figura, szélsőségesen egyedi vonások hordozója. A zsánerfigura: néhány vonással életszerűen megrajzolt, jellegzetes, de egyszersmind sajátos és érdekes alak.
A realista irodalom stílusa csak korlátok között határozható meg: a művész nyelvének az a stilisztikai jellegzetessége, hogy nincs jellegzetessége. A realista szövegben gyakori a részletezés, a beszélt nyelv sokféle fordulata. A szerző a szereplőket a rájuk jellemző nyelvi formákkal beszélteti.
A XIX. századi irodalmi realizmus elsősorban az epikában jelentkezik. A lírában (a szubjektivitás műnemében) a realizmus mint az objektív ábrázolás módja közvetlenül nem valósulhat meg, de bizonyos sajátos kifejezésformákban megnyilvánulhat.
A drámában a XIX. század második felében általános törekvés, hogy a színpad a való élet pontos mása legyen. A főszereplők immár nem kiemelkedő hősök, hanem átlagemberek a maguk kisszerű életproblémáival; mindennek következtében a drámaiság (és ezzel pl. a tragikum) tartalma a modern korban gyökeresen megváltozik. Mindezen realista jegyek a korban naturalistának tartott és nevezett színjátszásban öltenek testet; a naturalizmus és a realizmus között nem mindig húzható éles határ.
A "realizmus" szó egy 1855-ös párizsi kiállítás kapcsán lesz a század jellegzetes művészi törekvéseinek a neve, és utólag tekintik első szépirodalmi képviselőinek Stendhalt és Balzacot.

Tárgyilagos, valósághű ábrázolású epika már a XIX. század előtt is született, pl. az angol Fielding (Henry, 1707—1754) Tom Jones c. regénye (1743): pikareszk hagyományt követve, de erős társadalomkritikai célzattal. A modern nagyrealizmus azonban a XIX. század 30-as éveiben alakul ki, elsőnek a francia irodalomban.
Stendhal (eredetileg Henri Beyle, 1783—1842) francia író. A Vörös és fekete c. regénye (Le Rouge et le Noir, 1830) a lelki fejlődésvonal részletes, folyamatos ábrázolásával megteremti az analitikus regényt. Julien Sorel "fordított Tartuffe", mert az álarc mögé a jobbik énjét rejti. A főhős megtett útja alapján a mű a "karrier-regények" sorába is sorolható: a társadalmi ranglétrán való felemelkedés az erkölcsi leépülést, züllést követeli meg, ezeket a műveket a két ellentétes mozgásirány jellemzi. Stendhal önmagát romantikus írónak vallotta, az eszmények iránti rajongás lehetőségeit kereste kora társadalmában — az utókor, főként az aprólékos lélekrajz alapján mégis realistának tekinti. Másik kiemelkedő műve a Pármai kolostor (La Chartreuse de Parme, 1838).
Balzac (Honoré de, 1799—1850) az 1830-as évek elején alakította ki sajátos ábrázolási módszerét. Célja a korabeli francia társadalom részletes és mélyreható feltárása volt. Regényeit 1842-től összefüggő ciklussá szervezte (Emberi színjáték, azaz La Comédie humaine címmel), visszatérő szereplőkkel, a pénz sorsokat alakító körforgásával. Kiemelkedő alkotása — és az ábrázolásmód első következetes megvalósítása — a Goriot apó (Père Goriot, 1834), mely az érvényesülés módjait (a lelkiismeret és/vagy egzisztencia dilemmát felállítva) élesen szembeállítja egymással. A szereplők rendszerét a társadalmi rétegződés alapján építi fel, az arisztokrácia és a polgárság ellentéte mellé a felkapaszkodó fiatalembert és a bűnözőt is odaállítja. Fontos írói technikája az aprólékos, részletes, pontos leírás, ennek iránya rendszerint kívülről befelé mutat, és így a mély lélekábrázolásra is vállalkozik. Stílusa bőbeszédű.
Flaubert (Gustave, 1821—1880) művészete a műgond és a szenvtelenség jegyében formálódott. Regényei romantikus elemekkel, a naturalizmus csíráival együtt is a realizmus legjelentősebb alkotásai. Bovaryné c. regénye (Madame Bovary, 1857) egyrészt a sivár vidéki kispolgárság kritikája, másrészt egy romantikus szemléletű hősnő életvereségeit és tragédiáját írja le. A mű világa rendkívül aprólékosan kidolgozott struktúra; Emma Bovary és a többi szereplő sorsát a környezet és a jellem determinálja. Az író mindegyik szereplőjével azonosul, az ő nézőpontjukból lát, abszolút igazságot nem közöl, "szenvtelen".

Manzoni (1785—1873) az olasz realizmus legnagyobb írója és költője. A jegyesek c. regényében (I promessi sposi, 1825—1827, 1840) romantikus (sarkított) történelmi regény alapjaira építi a társadalom valósághű körképét.

Az angol epikában Dickens regényeinek expozíciója, a művilág teljessége (a társadalom teljes keresztmetszetével) és a hős útjának bonyolítása a tetőponttal bezárólag rendszerint realista. Az életszerű valóságábrázolás a legtisztábban talán a Pickwick Klub c. kalandsorozatban (Pickwick Papers, 1837) nyilvánul meg ebben az életműben.
Thackeray (William Makepeace, 1811—1863) főműve A hiúság vására (Vanity Fair, 1848), ebben az író a társadalmi értékrendet (a sznobság uralmát) bírálja, és egyúttal — a francia karrier-regényhez hasonlóan — egy törtető hős (hősnő, Becky Sharp) érvényesülési lehetőségeit mutatja fel.
Hardy (Thomas, 1840—1928) az Egy tiszta nő c. regényében (Tess of the D'Urberville, 1891) a morálisan magasabb rendű főszereplő törvényszerű életvereségét mutatja be; a lélekrajz alapos; a stílus érzelmeskedő, olykor naturalista.

Az orosz realizmus jellegzetes alakja a fölösleges ember, megjelenik pl. több változatban Puskinnál, majd Lermontov (Mihail Jurjevics, 1814—1841) Korunk hőse c. regényében (Geroj nasevo vremenyi, 1840). A mélypontot Ivan Alekszandrovics Goncsarov (1812—1891) ábrázolja az Oblomovban (1859).
A kishivatalnok "csinovnyik" legjobb ismerője Gogol és Csehov.
Turgenyev (Ivan Szergejevics, 1818—1883) művei közül az Egy vadász feljegyzései (Zapiszki ahotnyika, 1852) az orosz realizmus legtisztább megnyilvánulása: pontos megfigyelések, tárgyilagos leírások alkotják. Az Apák és fiúk c. regény (Otci i gyetyi, 1862) már társadalmi távlatokban elemzi a sorsokat és jellemeket. Turgenyev a kortárs magyar prózaírókra kivételesen nagy hatást gyakorolt.
Gogol (Nyikolaj Vasziljevics, 1809—1852) orosz epikus és drámaíró. A valóságábrázolást a túlzás és a fantasztikum alkalmazásával erősítette pl. a Köpönyeg c. elbeszélésében (Sinyel, 1842). Metszően szatirikus vígjátéka a Revizor (1836), hasonló jellegű regénye a Holt lelkek (Mjortvije dusi, 1842), Oroszország átfogó képét adta. A mű az orosz társadalmat mélyen megrázta.
Az orosz nagyepika két óriása a XIX. század végén Tolsztoj és Dosztojevszkij, mindkettőt — több-kevesebb valóságalappal — a realizmushoz is kapcsolhatjuk.
Tolsztoj (Lev Nyikolajevics, 1828—1910) az orosz élet valósághű ábrázolásán túlmenően egyetemes létkérdéseket taglal. Vallásos fogantatású világképe (a "tolsztojanizmus") szerint a világnak le kell mondani az erőszak minden formájáról. A Háború és béke (Vojna i mir, 1869) c. történelmi regényében az orosz arisztokrácia világának létformáit elemzi, a háttérben a Napoleon elleni nemzeti helytállással. Az Anna Karenina (1877) a házasság tartalmaira koncentrál, de a műben a városi és a vidéki élet kontrasztja is főszerepet kap. A Feltámadás (Voszkreszenyije, 1899) a bűnös és a tiszta élet kapcsolatait vizsgálja. Az Iván Iljics halála (Szmerty Ivana Iljicsa, 1886) c. analitikus jellegű, a végpontból kiinduló elbeszélésében a hamis élet leírásával vezet rá a szeretet és önérvényesítés parancsára.
Dosztojevszkij (Fjodor Mihajlovics, 1821—1881) az eltorzult tudatok, a különleges személyiségválságok ábrázolója. Gyakran szerepeltet a társadalom perifériájára szorult alakokat (pl.: Feljegyzések az egérlyukból, Zapiszki iz podpolja, 1864). A Bűn és bűnhődés (Presztuplenyije i nakazanyije, 1866) egy bűnügy kapcsán társadalomelméleti, lélektani és ideológiai kérdéseket boncol. A mű szerkezete többszólamú (polifonikus): külön-külön mutatja be a tudat, az ösztön és a lélek által vezérelt személyeket, sorsokat. A cselekményt is a szereplők világfelfogása, lelki-tudati alkata viszi előre. A történet a felépített művilág belső logikájából bontakozik ki, ezzel a realista jellegű eljárással Dosztojevszkij forradalmian megváltoztatja az író szerepét a műalkotásban. Egyéb regények: A félkegyelmű (Igyiot, 1868), A Karamazov-testvérek (Bratyja Karamazovi, 1880).
Csehov (Anton Pavlovics, 1860—1904) novellista és drámaszerző. A tömörítés révén, a tipizálással, valamint a gogoli szatíra továbbfejlesztésével megújítja a novella műfaját (A csinovnyik halála, Szmerty csinovnyika, 1883). A "drámaiatlan dráma" megalkotásával a modern dráma egyik kialakítója: a hősök még élethelyzetük reális felmérésére sem képesek, nemhogy életküzdelmük megvívására; dialógusaikban elbeszélnek egymás mellett. Kiemelkedő színművei: a Sirály (Csajka, 1896), a Ványa bácsi (Gyagya Vanya, 1897), a Három nővér (Tri szesztri, 1901) és a Cseresznyéskert (1904). Realista eszközrendszerébe naturalista, impresszionista és szimbolikus mozzanatokat is beépít.

A polgári dráma elterjedt változata a XIX. század második felében a társalgási dráma: könnyed nyelven folyó párbeszédek sora, a tetőponton nagyjelenettel. Ezt a műfajt emeli magas szintre, fejleszti a polgárvilág metszően éles tükörképévé Ibsen.
Ibsen (Henrik, 1828—1906) norvég drámaíró, a polgári élet mélyreható ábrázolója, a kisember tragikomikumának színpadra állítója. A "hős" nála élethazugságban él, és ha ez lelepleződik a műben, akkor az tragédiát okoz. Eszmény és valóság ebben a világban élesen szemben áll egymással, kibékítésének még a kísérlete is súlyos hiba. Ibsen érett drámái analitikus szerkezetűek, a pálya vége felé haladva szimbólumokkal telítődnek.Fő művei: Peer Gynt (1867), Nóra (Et dukkehjem, azaz A babaszoba, 1879), A vadkacsa (Vildanden, 1884), Solness építőmester (Bygmester Solness, 1892).

A társadalmi valóság átfogó és hiteles ábrázolásának igénye a XX. században is jelen van. A realista írók egyrészt a múlt századi elődök nyomait követve alkotják meg valóságfeltáró műveiket, másrészt felhasználják a modern művészet (az avantgárd) újításait.
Mann (Thomas, 1875—1955) Nobel-díjas német író, polgári humanista. Írásművészete a realista epika hagyományaira épül, sajátos vonása az ún. Thomas Mann-i aprólékos részletezés és az ironikus közlésmód. Fő témája a polgár (nyárspolgár) és a művész ellentéte (pl. Tonio Kröger, 1903), továbbá a szellem emberének helyzete a modern társadalomban. Regényeinek, elbeszéléseinek gyakran ad zenemű-szerkezetet (pl. szonáta- vagy szimfónia-formát). Szövegeit motívumok sűrű hálózata teszi szervessé. A Buddenbrook-ház c. műve realista családregény a német polgárságról (Buddenbrooks, 1901). További kiemelkedő művei — a cselekmény fölött — az emberi szellem állapotát térképezik fel az adott korban és társadalomban: a Varázshegy (Der Zauberberg, 1924) a háború utáni Európa tudatáramlatairól ad képet, a Mario és a varázsló c. elbeszélése (Mario und der Zauberer, 1930) a fasizálódást ragadja meg "in statu nascendi", a József és testvérei c. tetralógiája (Joseph und seine Brüder, 1943) pediga bibliai zsidóság egykorú tudatvilágát rekonstruálja. Az Egy szélhámos vallomásai c. regénye (Die Bekenntnisse des Hochstaplers Felix Krull, 1955) a karrier-regény műfajában íródott; befejezetlen maradt.
Hemingway (Ernest Miller, 1898—1961) Nobel-díjas amerikai író témavilágának központi fogalmai: az erő, a küzdés, az emberi tartás kiélezett élethelyzetekben, a helytállás és a méltó halál. Stílusa rendkívül tömör, expresszív; a puritán tárgyszerűség szimbolikus túlmutatásokkal párosul. A kifejezés erejét hirtelen ritmus- és nézőpontváltások is növelik. Kiemelkedő művei: az Akiért a harang szól (For Whom the Bell Tolls, 1940) c. eposzi súlyú regény a spanyol polgárháború hőseinek helytállásáról, ill. Az öreg halász és a tenger c. kisregény (The Old Man and the Sea, 1952).

Kölcsey Ferenc

13. Kölcsey Ferenc (1790-1838)

1790. Sződemeteren született középnemesi családban; korán árvaságra jutott
a debreceni kollégiumban tanult
joghallgató Pesten
1829. Szatmár megye aljegyzője
1830. főjegyző
1831. képviselő a reformországgyűlésen
1835. lemond a képviselőségről
Kölcsey Kálmán nevelése (Parainaesis)
1838. meghalt
Himnusz (Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból): Kölcsey a magyarság egyik legkiemelkedőbb művét - melyet Erkel Ferenc zenésített meg 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára - 1823.jan.22.-én írta. Először 1829-ben az Aurórában jelent meg. Költeményét visszahelyezte a múltba, s beleéli magát egy akkori protestáns prédikátor-költő helyzetébe s ez segít megérteni a költemény mélyen vallásos jellegét, sajátos történelemszemléletét.
A keretben megszólított Isten ugyanis a történelem irányítója: tőle kaptuk mintegy ajándékba a "szép hazát", de bűneink miatt jogosan sújt a balsors századok szenvedéseivel. A mű szemlélete hasonló úgy a jeremiádok történelemlátásához, mint Zrínyi Szigeti veszedelmének első énekéhez. Isten nemcsak szuverén ura a világnak, hanem kérlelhető, befolyásolható is az emberi erőtől. Ezt bizonyítja az imaforma: a könyörgés az áldásért, jókedvért, bőségért, védelemért, stb. Kölcsey az Urat igazságos Istennek tartja, ugyanakkor szigorúságát túlzottnak is ítéli. Verse követi a jeremiádok szerkezetét.
A 2.és a 3. versszakban Isten ajándékait sorolja fel: a honfoglalással nyert szép hazát, az ország felvirágzását, a föld termékeny gazdagságát, a győztes honvédő háborúkat s Mátyás király Bécset is megalázó támadását. A múlt sikereinek áttekintését - egészen Mátyás koráig - átszinezi a jogosnak érzett nemzeti büszkeség tudata. Ebben a részben Isten a cselekvő alany. A XVI-XVII.században többen is párhuzamot vontak a bibliai választott nép, a zsidóság és a magyarok történelmi sorsa között. Eszerint a felfogás szerint a magyarság is Isten kiválasztott népe, amelyet megkülönböztetett szeretettel és féltő gonddal vesz körül: neki köszönhetjük a dicső múltat, a nemzeti nagyságot és a függetlenséget.
A következő három szakasz (4-6.) a balsors évszázadainak ijesztő, nagy erejű romantikus képeit halmozza egymásra. A bűnlajstrom helyén csak egy fájdalmas sóhaj hallatszik: bűneink miatt jogos isten haragja, megérdemelt a büntetés, bár a sorscsapások, a nemzeti tragédiák mértéke meghaladja az elkövetett bűnök nagyságát. Erre utalnak az erős túlzások mellett a megdöbbentő költői képek. A katasztrófaérzetet a tatátjárás, a török "rabiga" valamint a Tacitustól kölcsönzött kegyetlen kép ("vert hadunk csonthalmain győzedelmi ének") teszi teljessé. A bűnök végzetes következményei között említi a belső viszályt, a testvérháborúkat és az üldözöttek, a hazátlan bujdosók sorsát.
A vers érzelmi-hangulati tetőpontja az 5-6.versszak: komor indulatokat, feszültséggel teli izgatott lelki állapotot sejtet.
A 7.strófa szinte észrevétlenül vált át a múltból a jelenbe, a jelen sivárságába, reménytelenségébe. A tehetetlen kétségbeesés, a kilátástalan pesszimizmus lesz úrrá a versen: három párhuzamos ellentétpár állítja tragikusan szembe a múlt nagyságával, dicsőségével a megalázó jelen törpeségét.
Az országos pusztulás láttán a mű végén már csak Isten szánalmáért rimánkodik a bujdosó költő. Az ország sorsának megoldását már csak Istentől várja. A strófa, mely az imaformulával keretbe zárja a költeményt, nem egyszerűen megismétlése az elsőnek: képei a múlt sorscsapásainak s a jelen sivárságának láttán sötétebb színezetűek, komorabbak.
Versformája: nyolc 7, illetve 6 szótagos trocheusi sorokból álló, keresztrímes strófaszerkezet; emellé társul a 4-3, illetve a 3-3 osztású ütemhangsúlyos versdallam. Rímelése meglehetősen igénytelen, dísztelen s ebben is követni kívánja a XVI-XVII.századi költemények kezdetlegesebb rímtechnikáját: elég gyakoriak a rangrímek, s többször előfordulnak asszonáncok. Kölcsey tragikus borúlátását elmélyítette az első reformországgyűlés elcsüggesztő megtorpanása, a konzervatív erők ellenállása a reformokkal szemben s az életformaváltás kudarca.
Zrínyi dala: Eredetileg Szobránci dal volt a címe(1830.júl.). A hazafiúi keserűség és indulatos vád egyik leghatásosabb költeménye. Lírai dialógus ez, de a valóságos párbeszéd helyére a belső dialógus, elkomorodó, vívódó önharc lép. A Vándor kérdései és Zrínyivel egybeolvadó énjének válaszai egyaránt az ő lelkéből szakadnak ki. A költemény tárgya a múlt és a jelen szembeállítása, mintegy a Himnusz 7. szakaszának részletezőbb kifejtése. A páratlan strófákban a kérdések, a párosokban az elutasító, tagadó válaszok hangzanak el. A Vándor a magyarságot csak régi nagyságának, dicső hőstetteinek híréből ismeri. Keresi a régiek legendás erényeit, a kapott válaszok azonban kiábrándítóak.
Parainaesis: Utolsó éveinek legkiemelkedőbb alkotása, a magyar próza klasszikus remeke, a Parainaesis intelmet, buzdítást jelent. 1834-ben írta az ifjúság iránt érzett szeretete és felelősségtudata kapcsán s az 1837-ben megindult Athenaeum közölte folytatásokban. Intelmeit unokaöccséhez, Kálmánhoz intézte. Legfőbb tanítása az, hogy az ember a közösségé, nem pedig önmagáé. A boldogság titka az élet önzetlen másnak való szentelése, hiszen a lélek harmóniáját egyedül a cselekvésben lehet megtalálni. Történelemszemlélete nemzet és emberiség végtelen haladásának elképzelésére épül, s ennek rendeli alá az egyének életét. Olvasóját arra figyelmezteti, hogy a felnőttkori csalódások, illúziók szertefoszlása ellenére se veszítse el szilárd meggyőződését az erényben. A mű tartalma a továbbiakban az erkölcsi ideál, a "rény" tartalmának kifejezése. Ennek legelső parancsa az istenség imádata. A mű központi kérdése az emberiség és a haza szeretete, miszerint az emberiséget csak a hazaszeretet által szolgálhatjuk. Tanácsolja az ismeretek széleskörű elsajátítását. A közéleti szereplés feltétele a szónoklat, a retorika szabályinak ismerete, emellett az anyanyelv tökéletes művelése, amihez elengedhetetlen fontosságúak a különböző, tartalmilag is értékes könyvek. A műveltség legfelsőbb foka a könyvírás. Ezek után az erények hatását vizsgálja a történelmi eseményekre. Minden csalódásra okot adó tényező ellenére hite nem csökkent az emberiség folyamatos fejlődésében. Gondolatait többek közt átvette Eötvös József is.

Örkény István

12. Örkény István – Tóték

Élete

Budapesten születik jómódú, zsidó származású gyógyszerészcsaládban

a Piarista Gimnázium után vegyészmérnöki és gyógyszerészi oklevelet szerez

1930-as években kezd írni, a Szép Szó köréhez tartozik, jól ismeri József Attilát

1938-39 London, Párizs

1942 behívják munkaszolgálatra, élményeit a Lágerek népe regényben örökíti meg

a 2. magyar hadsereggel gyalogol a Donig, majd Voronyezsnél fogságba esik

1946-1956 az MKP tagja

újságoknál dolgozik: Magyarok, Újhold, Csillag

Házastársak című regénye sikeres, Lila tinta című elbeszélése nagy port kavar

1956-ban részt vesz a forradalomban, ezért 5 évre betiltják

a 60-as években születnek legnagyobb művei: Macskajáték, Tóték, Egyperces novellák

utolsó éveinek egyik legsikeresebb drámája a Pisti a vérzivatarban

életrajzát a Párbeszéd a groteszkről című interjúregény tartalmazza

részletes, anekdotikus mű: Örkény szeretett önmagáról beszélni

Tóték

Először kisregény formában jelent meg, majd megírta drámaváltozatát

Középpontjában a háború áll, noha látszatra nem a háború a fő téma

Látásmódja groteszk (groteszk: a komikum szélsőséges fajtája, a komikum és a tragikum együttes megjelenítése)

Színhely egy idilli kis falu, ahová az őrnagy illetve Tót Gyula távolléte hozza be a háborút

Feszültség van az idilli környezetben is és a háborúra utaló jelek között

A két világ között a postás közvetít, és fontos az, hogy az ő személyisége is sérült

Cselekmény röviden:

A keleti fronton harcoló katona szülei igyekeznek mindenben kedvében járni az őrnagynak, akinek a fiú ajánlotta vendéglátóul mátraszentannai családját. A fiú elesik, ám a szülők nem szereznek tudomást róla, és a rigolyás tisztnek minden kívánságát teljesítik. A tiszt egy pszichopata, és idővel a békés család élete horrorrá válik, míg végül az apa vágógéppel feldarabolja a tisztet.

Keletkezés

első változatot 1964-ben kezdi írni

eredetileg forgatókönyvnek szánja, címváltozatok: Pókok, Csönd legyen!

1966-ban jelenik meg kisregény alakban

1967-ben Kazimir Károly rendező javaslatára dráma formában is megírja

bemutató a Thália Színházban, főszereplő Latinovits Zoltán

világszerte nagy siker, 1970-ben Feketehumor-díj Franciaországban

később Fábri Zoltán filmet forgat belőle Isten hozta, őrnagy úr! címmel

Felépítés

apró, egymástól gyakran független mozaikokból áll össze a cselekmény

két felvonás

elsőben a feszültségből konfliktusok bontakoznak ki

másodikban a konfliktusok megoldódnak

A drámai szituáció

a fronton harcoló Gyula ráveszi parancsnokát, hogy töltse szabadságát a szüleinél

a szülők - fiuk túlélése érdekében - mindent megtesznek a vendégért

érkezését lázas készülődés előzi meg

az őrnagy komikus figura lenne, ha nem képviselne hatalmat Tóték szemében

idegrendszerét megviselte a frontszolgálat, hozzászokott a parancsolgatáshoz

már érkezésekor feszültséget kelt: összetévesztik egy másik katonával - csalódnak benne

Tót tűzoltóparancsnok tekintélye az őrnagy érkeztével csorbul

a közösség az őrnagyot fogadja el hatalomként, neki rendeli alá magát

Tót a beletörődéssel kiprovokálja magának, hogy megalázzák

az őrnagy rákényszeríti a családot, hogy vele együtt virrasszanak

látszatcselekvés: dobozolás (azóta szimbolikus értelmet kapott)

egyre abszurdabb helyzetekben mindinkább megalázza Tótot

fejébe kell húznia a sapkáját, zseblámpát kell a szájába vennie, stb.

különféle érthetetlen vádak, pl. szőrnagynak gúnyolta az őrnagyot

A groteszk

eredet a német grotta (barlang) szóból, jelentése: furcsa, elrettentő és mulatságos egyszerre

a Tótékban az abszurditás az élet valóságos helyzeteiben jelentkezik

a valószerűséget dokumentumok is erősítik

a regény konkrét időben és térben játszódik, a drámaváltozat elvontabb, általános érvényű

a dráma egy mellékszereplő által válik groteszkké, abszurddá

a postás az első rész végén megsemmisíti a Gyula haláláról hírt adó levelet

nyilvánvalóvá válik, hogy Tóték erőfeszítése hiábavaló

az őrnagy groteszk figura - egyszerre nevetséges és félelmetes

tettei és a Tótékra kényszerített viselkedés komikusnak hatnak

az általa képviselt hatalom mögött a háború, az elnyomás áll

Tót menekülési kísérletei

a második részben Tót kiutat keres, megpróbál eltűnni az őrnagy látóköréből

először Tomaji plébános ágya alatt talál menedéket

az egyház, a történelmi szellem képviselője; nem nyújt igazi segítséget

Cipriani professzor modern szemléletű ideggyógyász, megérti Tótot, de nem segít ő sem

először a budiban tud Tót az őrnagy fölé kerekedni, rákényszeríteni az akaratát

Végkifejlet

Örkény szerint az ember egyetlen kiútja a tett

Tót csak a dráma végén cselekszik: négy darabra vágja az őrnagyot

pszichológiailag alátámasztott tett: az őrnagy Tóték várakozásával ellentétben visszatér

a dráma a későn cselekvő, korlátozott kisember és a hatalom viszonyáról szól

Tót a cselekvés által helyreállítja az erkölcsi világrendet

Örkény reménykedik, hogy ez történelmi léptékben is megtehető

Értelmezési lehetőségek

az őrnagy alakjában a háború dehumanizáló ereje jelenik meg

fasizmus és kisember viszonya

eredetileg józan gondolkodású emberek is vakon kiszolgálják a hatalmat

az ember nem képes saját történelmi korát megítélni

kommunizmus: az őrnagy a dobozolást mint társadalmi programot képzeli el

hatalom és áldozat viszonya szinte minden élethelyzetben elképzelhető

„Tót és az őrnagy nem kizárják, hanem feltételezik egymást”

bárki kerülhet hasonló helyzetbe a hétköznapi életben, pl. munkahelyen

két életminőség ütközése: „értelmiségi” őrnagy behatolása a kispolgári Tótékhoz

félelemtől eltorzult lélek: Tót kivetkőzik önmagából, nem képes cselekedni

tűzoltóparancsnokként éppen gyors döntésekre kellene képesnek lennie

Örkény cselekvésbe vetett hite: „az embernek a cselekvés az utolsó és egyetlen reménye"

„Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik"