3. Tétel
Ady Endre magyarság versei
Ady Endre hazánk messiás költője. Első két verseskötete még nem lépett túl a 19. és 20. századfurdolójára jellemző dekadens érzésvilágon. Költészetének megalapozója volt Léda. A nő elvitte a költőt külföldre, ahol magába szívhatta a nyugati világ irodalmát, összehasonlította a kinti és a hazai életet. Visszatérte után Ady elkezdte megírni magyarság verseit. Első jelentősebb műve a Góg és Magóg fia vagyok én, ami Ars Poeticájának fogható fel. Elmondja, hogy ragaszkodik hazájához, sorsközösséget vállal vele. Nyers és bántó stílusa miatt ellenállásba ütközik. Újszerű magatartását nem nézték jól szemmel, nagyobb magyarnak tartotta magát mindenki másnál. A nemzetféltés váltotta ki Adyból a magyarság verseit. Azt hangoztatta, hogy mit ér az ember, ha magyar? Ady Endre hazaszeretete ostorozó hazaszeretet. Ezzel nem ő volt az első nagy magyar költőink sorában. Zrínyi Miklós a Magyarországra zúduló istencsapások tömegét erkölcsi romlással okolta, Berzsenyi Dániel “rút sybarita váz”-nak nevezte az elkorcsosult erkölcsű magyarokat, Széchenyi István is velük együtt vallotta: a népnek el kell jutnia a tehetetlen renyheségből és nem cselekvésből, hamis öndicsőítésből és erkölcstelenségből a helyes önszemléletre! Ady szerint a magyarság pusztulásra volt ítélve, de egyben félt is, hogy tényleg el fog pusztulni a hazája. Azért írta ezeket a verseket, mert úgy látta, hogy az emberek képtelenek tenni az elnyomás ellen. Második verseskötete még jobban fokozza az indulatokat vele szemben. 1908-tól a Nyugat munkatársa, a lap felvállalja a költő védelmét. Az évek múlásával egyre jobban kerül szembe a körülötte lévőkkel, a magánéletében sincs minden rendben, mert a barátai is elfordulnak tőle. Lédával való kapcsolata is egyre inkább kihűlni látszott, és az Elbocsátó szép üzenet-tel vetett véget a kapcsolatnak. A legkönyörtelenebb népostorozó verse a Nekünk Mohács kell, melyben megjelenik a nemzethalál vízió. Ellentétben áll a Himnusszal, ugyanis Ady nem áldást, hanem verést kér Istentől. A Mohács-metonímia jelentése az, hogy a népnek kemény helyzetekre van ahhoz szüksége, hogy nemzetileg-erkölcsileg összeszedje magát. Váteszi magatartás jellemzi, a nemzetért érzett aggodalom, a jövőbe látás képessége jelenik meg verseiben. Ady hazaszeretetét a Föl-föl dobott kő című verse is alátámasztja. Versében a hazaszeretetet a gravitáció jelenti, ahogy a kő visszahull a földre, ugyanúgy jön vissza a költő is hazájába. A művész hiányolta hazájából a műveltséget, úgy érzi, itthon megsemmisült a költészet, ezt az érzetét A Hortobágy poétája című versében fogalmazza meg. Ady Endre élete folyamán nem talált megnyugvást, verseit az izgatottság, zaklatottság jellemezte. Írásaiban az ’én’, egy lírai hős, aki egyedül van. A magyar költészetben Ady mellé lehet állítani Berzsenyi Magyarokhoz I. és II. című versét. Ady tehát egy új élet hírnöke akart lenni, új korszakot akart nyitni a magyarság életében, fel akarta nyitni szemüket. Sokszor az akadályok, csak segítették, erőt adtak neki a tovább küzdésre. Mert ő látta, hogy van célja annak, amit formál, és ha az akkori nemzedékek nem is, de majd az azután következők meg fogják érteni. Egyes versekben viszont a küldetésnek a teljes lehetetlenségét látja(A magyar Ugaron, A Hortobágy poétája). Ady sorsa a magyarság sorsa. A magyarság baja viszont az akarathiány, a tenni nem tudás, és Ady ebbe nem tudott beletörődni, de mégis van remény, és értelmet nyer minden:„Mégiscsak száll új szárnyakon a dal {…}Mégis győztes, mégis új és magyar.”
No comments:
Post a Comment