Tuesday 19 October 2010

2010 - 1. Tétel - P. S. látomásköltészete

1.      Tétel
Petőfi Sándor látomásköltészete
Petőfi Sándor a 19. Sz.-i magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja. Költeményei nagy hatással voltak az akkori emberekre, az ő szavukon szólt. Miután vidékről felköltözött a fővárosba, magával ragadta az ottani irodalmi élet. Kitűnt társai közül a népies stílusával, és a sajátos verselésével. Petőfi két évig volt katona, mert lelki és fizikális alkata nem volt alkalmas arra az életmódra, de a katonáskodás, a katonák élete kihatott költészetére. Romantikus individualizmusa 1845-től indul, eddigre már kiforrott saját stílusa volt. Ebben a korszakában jelenik meg költészetében a látomásosság, ami a Felhők című epigrammagyűjteményében nagyon megmutatkozik. Látomásaiban megjósolta életét, szerelmét, a forradalmat. A költő ekkor lelkileg mélyponton volt, egy világnézeti válságon ment keresztül, mely a szerelem bekövetkezéséig enyhíthetetlen volt. A pesszimista Petőfi ’46 körül kilábal a lelki válságból felesége, és Arany János barátja segítségével. A rendezett magánélet lehetővé tette, hogy költészetére tudjon koncentrálni, megjelentek forradalmi látomásversei. Az immáron optimista gondolkodású Petőfi várta a forradalmat, a Tízek Társaságának szervezésével foglalatoskodott. Ismerte kora valamennyi politikai eszmeáramlatát. Költészetében 1846-tól felerősödik a politikai líra, művészi forradalmisága megtelik politikai forradalmisággal. Látomásversei közül az egyik legjelentősebb, mely „a nagy romantikus-szimbolista víziókkal vetekszik”, az Egy gondolat bánt engemet… Ezzel a zaklatott menetű rapszódiával búcsúztatja az 1846-os esztendőt. A megsemmisülés is passzív halál, s ezért a költő számára ez is elfogadhatatlan. A látomás-szakasz egyetlen versmondat. Minden rabszolganép a „világszabadság” szent jelszavát harsogva megütközik a zsarnoksággal. Látási és hallási képzetek ismétlődése erősíti meg a nagy ütközet izgatott elképzelését. Az a biztos hit szólal meg a zárószakaszban, hogy az utókor, a hálás nemzedék megadja végső tisztességet önfeláldozó hőseinek. 1846 után jut el egy újfajta költő-ideál kialakításáig, egy új művészi hitvallás hirdetéséig. A Levél Várady Antalhoz 1846 a fordulat verse. Itt jelenik meg először a forradalmi látomásköltészet alapgondolata. Az episztola, bár tematikailag a legkötetlenebb műfaj, mindig egy központi gondolat köré szerveződik. A közvetlen baráti hangnem, a látszólag csapongó gondolatok rendkívül következetesen és logikusan vezetnek el a műszervező bölcseleti elvhez, a boldogság kérdéséhez. A személyes boldogságkeresés és hasznosság problémája után az emberiség boldogulásának látomásáig jutunk el. A zárlat víziója a vízözön analógiájára a vérözön által megtisztult világ képét tárja elénk, melyben megvalósulhat a legfőbb érték, a boldogság. Petőfi nem írja körül ennek tartalmát, az egyetlen értelmező mozzanat az isteni parancs, mely szerint hasonlatossá kell válnunk a teremtőhöz, s ez fogja a végső állapotot hordozni. A szabadság kérdése alárendelődik a boldogságnak, s eszközként szerepel csak. A gondolati háttér sokféle lehet Rousseau-tól az utópista kommunistákig, szocialistákig. Petőfi elhelyezi versét az életműben is, a Felhők-ciklus után a kiábrándultság verseit követően nyit új szakaszt ezzel a művével. A XIX. század költői c. verse szerint a költő Isten küldötte, mely valaha a zsidókat vezette az egyiptomi bujdosás során, a költészet pedig politikai tett. Ezt az eszményt, ezt a szent és nagy küldetést állítja követelményként századának költői elé. Nem az eredmény, hanem a szándék minősíti az embert, a szolgálat, a használás akarata: a próféta szerepe nem a beteljesülés átélése, csupán ennek hirdetése. A biblikus motívumok átszövik a vers szövegét, s ars poeticává avatják. A szeptember végén című versében a feleségéhez tett fel költői kérdéseket, a forradalom eljövetelét több verse is őrzi, például a Nemzeti dal is, ami a ’48-as szabadságharcban játszott nagy szerepet. A látomás verseiben nagy szerepet kapott a hit, hogy az emberiség halad az általános szabadság felé, mely szabadságot egy véres háborúval fogják kivívni, ahol az elnyomott nép győzedelmet arat zsarnokaikkal szemben.

No comments:

Post a Comment