6. Tétel
A nyelvújítás fogalma, történelmi, művelődéstörténeti háttere, hatása
A nyelvújítás fogalma, nyelvművelők (írók, költők, nyelvészek, újságírók) tudatos beavatkozása az adott nyelv életébe. Ideje hazánkban 1772 – 1872, Bessenyei György fellépésétől a Magyar Nyelvőr című folyóirat megjelenéséig. Előzményei közt szerepel a francia felvilágosodás eszméi. Mária Terézia Nyugat felé nyitó politikája, és hogy Bécsben megalakult a magyar Testőrség, majd II. József német párti rendelkezései, aminek a következményeképpen ellenállás tört ki, a magyar nyelv védelmében. Híres nyelvújító volt Bessenyei György, aki a Magyarság című röpirattal beharangozta a nyelvújítást. Kármán József az eredeti alkotások fontosságát hirdette. A nyelvújítás szóról mindenkinek Kazinczy jut eszébe, nem alaptalanul, hiszen talán ő tett a legtöbbet a nyelv megújulásáért. A az újítási harc központi alakja volt, a 19. Század elején két csoport került egymással szembe. Az ortológusok a maradiak, akik úgy tartották, hogy a nyelvbe nem szabad beavatkozni, hagyni kell, hogy magától változzon. A neológusok voltak az újítók, szerintük tudatosan be kell avatkozni a nyelv fejlődésébe. Magának a nyelvújítási harcnak a lezárása 1819-ben volt, amikor Kölcsey megjelentette az Ortológusok és neológusok nálunk, és más nemzeteknél című írását. A nyelvújítási harc eredménye képpen kb. 10 000 új szó került be, és létrejött az egységes köznyelv, a norma, ezen kívül az irodalmi nyelv is a harc következtében jött létre. A magyar szókincs bővült. A legegyszerűbb módszer a lefordítás volt egy idegen nyelvből, például így lett a német Leipzig-ből Lipcse. A tájszavakat beemelték a köznyelvbe, a hullám szavunk így lett ismert. A már kihalni kezdő szavak felelevenítése is a bővülést segítette, a fegyelem szó, és régi személynevek így tértek vissza a köztudatba. Bővítették a már meglevő szavakat, például nő, nőies szópár.
No comments:
Post a Comment