2010 - 2. Tétel - A nyelv és gondolkodás; a nyelv, mint az egyén, ill. mint a közösség alkotása

2. Tétel:

A nyelv és gondolkodás; a nyelv, mint egyén, illetve mint a közösség alkotása

A nyelv a gondolatokat kifejező jelek legfontosabb rendszere. De a nyelv sokkal több is ennél: a gondolkodás, a gondolatformálás, a gondolat közlésének, a cselekvésnek, az emberi létnek egyik legmeghatározóbb eszköze, eleme. Az emberi élet közege a nyelv, összetartó erő, kapocs. A nyelv segítségével sajátítjuk el a kultúrát, válunk emberré. A nyelv és gondolkodás között szoros kapcsolat van. Babits szerint: „Gondolkodni és beszélni: voltaképpen egy. Gondolkodás nem képzelhető beszéd nélkül és megfordítva.” A gondolkodás alapvető föltétele a nyelv, a nyelvi forma; s a nyelv, a nyelvi forma mindig föltételez gondolkodást. A nyelv a valóságot az elvonatkoztató gondolkodás segítségével tükrözi. A tulajdonnevek kivételével minden nyelvi jel a valóság konkrét, egyedi tárgyainak, jelenségeinek egy egész csoportját, osztályát jelöli. Ezeket a csoportokat, osztályokat az emberi értelem elvonatkoztató képessége teremti meg. Például az asztal szó vonatkoztatható a világ összes asztalára. Az elvont nyelvi jel a konkrét beszédhelyzetben, a kommunikációban, a szövegösszefüggésben vonatkozik az adott dologra. Ez összetett gondolkodási, logikai, nyelvi folyamatok eredménye; mégis az ember könnyűszerrel elsajátítja, s nem is gondolkodik el azon, hogyan lehet egyetlen szóval a világ összes hasonló dolgát megnevezni. Mindezt egy jelkészlet és szabályrendszer segítségével érjük el. A nyelv fő szerepet kap a tudatos, „átgondolt” gondolkodásban. Pl. problémamegoldáskor, történetmeséléskor, fogalmazáskor. A gondolkodás és nyelv viszonya háromféleképpen képzelhető el, mégpedig, hogy a gondolkodás az elsődleges, a nyelv az elsődleges, a kettő kölcsönösen meghatározza egymást. Descartes szerint a nyelv alapjaiban az ész, a gondolkodás szerkezetében gyökerezik, ezért a nyelv tartalmilag univerzális, a nyelvek különbsége csak a szavak hangalakjában van. A felvilágosodás korában születő relativista nézetek vetik föl a nyelvnek a gondolkodáshoz viszonyított elsődlegességét. A harmadik variáció, amit Babits is kimondott, hogy a nyelv és a gondolkodás alapjaiban azonos. A nyelv az ember fejlődéstörténete során alakult ki, és együtt változik a kultúrával. Fejlődése lassú folyamat. Különböző területi, szociális, életkori sajátosságok alapján kialakuló társadalmi csoportok a nyelvnek eltérő változatait hozzák létre társadalmi, szociális, kulturális igényeiknek megfelelően. A csoportnyelveknek két fő típusát tartják számon: a szlengeket (például a tolvajnyelvet, a diáknyelvet) és a szaknyelveket (orvosi nyelv, bányásznyelv stb.) A csoportnyelvek legjellemzőbb sajátossága, hogy csak szókincsből állnak, nem önállóan beszélhető nyelvváltozatok, használatukhoz szükség van egy bázisnyelvre is. Egy nyelv addig élő, ameddig létezik az a közösség, amelynek tagjai használják. A nyelv használatát mindig az őt használó közösség szabályozza. Nyelv és beszéd kölcsönösen feltételezik egymást. A nyelv a beszéd alapja, a beszéd a nyelv alkalmazása, létezési formája.