2010 - 9. Tétel - Jelzők fogalma, fajtái, használatuk

9. Tétel

Jelzők fogalma, fajtái, használatuk

A jelző tipikusan főnévi alaptag bővítménye, általában szabad bővítmény. Megjelölheti az alaptagban, a jelzett szóban kifejezett fogalomnak valamilyen tulajdonságát (minőségét, mennyiségét), birtokosát. A jelző szorosan szerkesztett, kötött helyű mondatrész, szabályosan általában megelőzi jelzett szavát, a főnevet. A jelző szoros kapcsolatban van jelzett szavával, elválaszthatatlan tőle, a jelző léte a szintagmához van kötve, csak szószerkezetben él. A jelzőnek nincs olyan mozgási lehetősége, mint a többi mondatrésznek, ezért nem is azonos értékű velük. Míg a többi mondatrész – jellegzetes morfológiai jegyet hordozva – önmagában, hiányos mondatban, alaptagja nélkül is megmarad alanynak, tárgynak és határozónak, addig a jelző a jelzett szó nélkül megszűnik jelző lenni. A jelzői szerepű szónak – ha elmarad mellőle a jelzett szó – megváltozik a mondatrészértéke, illetőleg az „eltűnt” alaptagjáéval lesz azonos, vagyis átveszi a jelzett szó mondatrészszerepét, alaktani jellemzőit és szófaji értékét is (például: Fekete táskát vettél? Feketét. Tényleg a legjobb csapatok kerültek a döntőbe? Igen, a legjobbak. Példáinkban az eredetileg jelzőként szereplő fekete szó jelzett szavát „elveszítve” tárggyá, a legjobb pedig alannyá „változott”.)  A jelző tehát abszolút függő helyzetű mondatrész, nem azonos rangú a többi bővítménnyel. Jelzővé valójában egy korábbi mondatnak az állítmánya válik, ha a mondat szintje alá kerül: A fiú értelmes – Az értelmes fiú jól felel. (Természetesen nem minden konkrét jelzői egyed vezethető vissza állítmányra, vö. például: tizenöt ház – *a ház tizenöt, a szomszéd fiú – *a fiú szomszéd; de a jelzői pozíció az állítmányi pozícióból származik.) Ennek megfelelően a jelző is – hasonlóan az állítmányhoz – minősít, besorol, tulajdonít, illetve azonosít. A jelző kerülhet a jelzett szó mögé is (lazán, hátravetve), ilyenkor utólag értelmezi az alaptagban megjelöltet minőségi, mennyiségi jegyének, birtokosának vagy a vele azonosított dolognak a megnevezésével (a birtokos jelző – ragjának köszönhetően – a jelzett szó mögé kerülve is megmaradhat birtokos jelzőnek). A hátravetett jelzőt azonban már értelmezőnek nevezzük. Az értelmező tehát olyan hozzátoldott mondatrész, mely utólag értelmezi – mintegy külön állításként – az alaptagban megjelöltet. Az értelmező valójában félúton van a jelző és az állítmány között, nem olyan szoros szerkezettag, mint a jelző. A jelző kötött bővítményként is megjelenhet bizonyos jelentéstípusú főnevek mellett. Így például vonzat a mennyiségjelző a mértékjelölő főnevek mellett (két kiló kenyér, egy csapat madár), a birtokos jelző a viszonyjelölő és a helyzetjelölő főnevek mellett (Jóskának az öccse, a fia; az asztal közepe, széle). A jelzős szerkezet alaptagja főnévből képzett más szófajú szó, például melléknév is lehet, s ilyenkor a képzett melléknév megtartja az eredeti főnév jelzői bővítményét. Ez az örökölt jelző már nemcsak szabad bővítményként, de vonzatként is megjelenhet a képzett melléknév mellett (pl.: fekete nyakkendős férfi, barna kalapos nő – szabad jelzői bővítmények; de: lapos tetős ház, lerágott körmű gyerek, apró szemű szilva, magas termetű férfi – kötelező jelzői vonzatok). A jelzőknek többféle felosztásuk ismeretes. Az említett jelzői funkcióknak megfelelően, valamint alaki és szintaktikai szempontokat is figyelembe véve – a korábbi rendszerezésektől részben eltérően – a következő felosztás ajánlható: 1. minősítő jelző – minőségjelző, (nem névmási) kijelölő jelző, mennyiségjelző; 2. mutató névmási kijelölő jelző 3. birtokos jelző. Az értelmező a jelzőkhöz hasonló csoportokra oszlik, de sokkal gyakoribb a kijelölő jelzőéhez hasonló szerepű azonosító értelmező.