5. Tétel
Kosztolányi Dezső
Költészete nem bölcseleti, mint Babitsé, nem hitt a költői küldetésben, a költő társadalmat formáló szerepében, mint Ady. Nem eszméket, igazságokat hirdetett. Az ő erkölcse a szép volt. 1907 - ben jelent meg első kötete, a Négy fal közt, ám visszhangtalan maradt. 1910 - A szegény kisgyermek panaszai - ez a kötet tette népszerűvé. Sajátos szereplíra: beleéli magát a szabadkai kisgyermek helyzetébe. A versek témáját a kisgyermeknek a világ titkaival való találkozása adja. Szereplírájának újszerűsége a két nézőpont (a rácsodálkozó gyermeki és a felnőtt) állandó egybejátszása adja. (Mint aki a sínek közé esett, Azon az éjjel, Mostan színes tintákról álmodom.) A Szeptemberi áhítat már másik kötet darabja, az élet gyönyörűségéről szól. A halál közelsége miatt egyre intenzívebben éli át az örömöt, a boldogság ritka pillanatait. A vers múzsája Radákovich Mária, Kosztolányi életének utolsó nagy szerelme. Kosztolányi halálfelfogásában nem mitizálja a halált, mint Ady, csupán döbbenetes biológiai ténynek tartja, nem vigasztalja a túlvilági élet lehetősége sem. Kosztolányi a '20-as évektől kezdve ír regényeket. 1933-ban íródtak az Esti Kornél novellák. 18 fejezetből álló novellafüzér, a lazán egymás után következő történeteket a főszereplő köti össze. A novellák keletkezése nagy időt fog át: 1925 és '36 között keletkeztek. Esti Kornél talányos alak: tulajdonképpen Esti Kosztolányi, illetve Kosztolányi Esti Kornél. Kosztolányi az első fejezetben előszólítja magából, mintegy lényének másik, kiegészítő felét, csúfondáros és korlátlan mását. Az esti-novellák sem jellegben, sem értékben nem egyenletesek. Esti a kezdő fejezetben ábrázolt ellenszenves cinizmusa, romboló természete, gátlástalansága a későbbi darabokban teljesen háttérbe szorul, sokszor nem is főszereplője a történeteknek, csak elbeszéli őket. A harmadik fejezetben a költői önjellemzés dominál Esti alakjában. Kosztolányi kedvenc hőse, alteregója, doppelgängere; mint történetszervező alak az 1933-as `Esti Kornél' című kötetben jelenik meg, mely 18 fejezetet tartalmaz. Az 1936-os `Tengerszem' című kötetben már fejezetekre tagolás nélkül, egyéb novellák között szerepelnek az Esti Kornél történetek. A történetek kiindulópontja -különösen az Esti Kornél első fejezete- még a személyiség megkettőzésének a századfordulón még oly népszerű elvére épül. A freudi mélylélektan némileg vulgarizált változatában az író megkülönbözteti a társadalomba beilleszkedő, a normákat elfogadó konformista személyiséget és az elfojtott tudatalatti felszínre kerülésével a lázadót, a normákat elvetőt, az ösztönöket kiélő személyiséget. Ám a személyiség sokszínűségét valló Kosztolányinak a freudi képlet túlságosan leszűkítő, s a későbbi történetekben fokozatosan eltávolodik a kiinduló alaptól. Az Esti Kornél történetek világképének legfontosabb jellemzője tehát nem a személyiség érzés- és tudatvilágának ambivalenciája, hanem a polivalencia, a világ és ember kiismerhetetlen sokszínűsége. Kosztolányi szerint mindenkinek joga van -tévedéseivel együtt is- saját életét leélnie, joga van gondolataiban akár a legabszurdabb végkövetkeztetésig eljutnia, de már nincs joga ezeket az életben realizálnia. Az Esti Kornél -bár a magyar irodalom egyik legjobban megszerkesztett és hatásosan felépített novelláskötete- sokféle műfaj-variációval telítődik. Az író önmeghatározása szerint (első fejezet vége) egyszerre útirajz, életrajz, és amit leginkább hangsúlyoz ,,ami egy költőhöz illik: töredék''. A 7. fejezet hittétel Kosztolányi részéről az anyanyelv szépsége mellett. A 9. fejezet, a bolgár kalauz története, arról tanúskodik, hogy az emberi kommunikáció csak nagyon csekély mértékben nyelvi jellegű, a kapcsolatteremtés alapja a másik elfogadása, azaz nem meg- és elítélése a másik ember sorsának, hanem a közös emberi sorsból fakadóan igenlése és elismerése. A 4. fejezet, mely a becsületes város szellemes utópiáját rögzíti, Kosztolányi világképének azt a vonását jeleníti meg, mely szerint az élet sokszínűsége ellentmond mindenféle teóriának, még a látszólag legigazibbnak, legbecsületesebbnek is. A 13. (A sorsüldözött özvegy) illetve a 16. (Elinger kihúzza őt a vízből, ő viszont Elingert belöki a vízbe) fejezet közös gondolata a mások iránti türelem és megértés, az a fajta tolerancia, mely elviseli mások életének önmagáétól eltérő voltát. A zárófejezet, a 18. [kék230], mely egy közönséges villamos útról ad megrázó leírást, némileg külsődlegesen, példázatszerűen szól az emberi életről.
No comments:
Post a Comment