2010 - 5. Tétel - A magyar nyelvrokonság főbb bizonyítékai

5. Tétel

A magyar nyelvrokonság főbb bizonyítékai

A magyar nyelv az uráli nyelvcsaládba, azon belül a finnugor nyelvcsoport ugor ágához tartozik. Az összehasonlító nyelvtudomány megszületése előtt két nyelv rokonságát hasonló hangzású, egymáshoz közel álló jelentésű szavakkal próbálták igazolni. Ilyen szavak azonban szinte minden nyelvben szép számmal akadnak. A német Haus is hasonlít a magyar házhoz, a kínai nü is a magyar nőhöz, jelentésük is azonos, mégsem rokonok. Nehéz a több 1000 éve távol élő népek között a nyelvrokonságot bizonyítani. Egy tudományos eljárást dolgoztak ki erre, ami a nyelvrokonítás. A nyelvrokonság bizonyítékai lehet a szabályos hangmegfelelés, vagy ha az alapszókincsnek közös a jellege. A rokon szavak jelentésköre gyakran hasonló, és a nyelvtani eszközkészlet hasonlósága is rokonságra utal. Vannak egyéb segédtudományok, amik alátámasztják, vagy aláássák a rokonítást, ilyen tudomány például a régészet, az antropológia, a néprajz, stb. A másik nyelvrokonságot vizsgáló szempont a szabályos hangmegfelelés, amit a legősibb szavakban tudunk vizsgálni. Ezekben a szavakban történt szabályos eltérések, szabályos különbségek, amikor a változás minden esetben azonosan, szabályosan történik, pl. legősibb magyar szavak ’f’ kezdőhangja a finnugor szavakban ’p’-re változik. A magyarral rokon nyelvek mind toldalékoló (agglitunáló) jellegűek. A finnugor nyelvrokonságot először 1740-ben, a Norvégiában kutató Sajnovics János bizonyította be. Koppenhágában megjelent könyvében a nyelvtani szerkezetek egyezését, a ragozási rendszerek és a toldalékok egyezését bizonyította. Kb. 700-800 lehet azoknak a szavaknak a száma, amelyek a finnugor-ugor korból származnak. Ezeknek a szavaknak a nagy része kezdetleges tárgyfogalmakra, tulajdonságokra, cselekvésekre utal. Igék, testrészek, rokonságnevek, természeti jelenségek, névmások és a –nevek tartoznak bele, amik 1-2 szótagból állnak, mindkét nyelvben. Nyelvtani szempontból, a birtokos személyjelek és az igei személyragok személyes névmásból alakultak ki. A birtokos személyjelek kifejezik a birtokos és a birtok számát, és a határozórendszerre jellemző az irányhármasság (hol – honnan – hová?) is megfigyelhető. Finnugor elemből származik a –k többesjel, a középfok –bb jele, az igei idő- és módjelek, a névszói állítmány megléte, a jelző és a jelzett szó sorrendje.