2010 - 14. Tétel - Márai Sándor – Halotti beszéd

14. Tétel

Márai Sándor – Halotti beszéd

Márai hazánk legismertebb emigráns költője. Élete 89 éve alatt olyan nagyszámú életművet halmozott fel, ami ritka a költők között. Kassán született, majd 18 évesen elhagyta Magyarországot és Németországba utazott, megkezdődött életében az emigráció. 1923-ban friss házasként, Lolával Párizsba mennek, ahol ráébred magyarságára. 1948-ban tér haza, az Egy polgár vallomásai című műve után Márai hivatalosan is a polgárság írója lett. A ’30-as évekre elismert író vált belőle. Szellemi függetlenségét megtartva, Kosztolányi művészetfelfogását folytatta, miszerint a szépség és az esztétikum áll a középpontban. A kommunizmus őt is elérte, fasisztának titulálják, könyveit bezúzzák, Márai ismét emigrálásra kényszerül. Kijelenti, hogy íróként halálra van ítélve hazájában. Genfbe megy, majd Olaszországba, és végül az USA-ba, időközben írja Napló-sorozatát. ’56 hírére visszajön Európába, egyelőre Németországba, majd miután belátja, hogy haza nem tud jönni, visszamegy az Egyesült Államokba. Fogadott fia, majd neje halála után teljesen egyedül maradt, 1989-ben saját kezűleg vetett véget életének, nem élte meg Magyarországon a rendszerváltást, amire annyira várt. Emigráns életének második szakaszában kezdte el írni a Halotti beszédet, olaszországi tartózkodása alatt. Ez az 1951-es mű a magyar emigráns irodalom egyik legkiemelkedőbb alkotása. Témája, az emigráns lét. Már ha csak a címét olvassuk el, valami eszünkbe jut, az egyik legrégebbi szövegemlékünkre utal, kifejezi, hogy halottnak érzi magát emigránsként. Szabadvershez hasonló, de mégsem mondható annak, mert a keret és a páros rím egyfajta szabályosságot ad a versnek. Megállapítással kezd, amit indokol, és a végén részletezi. A költői kérdés a bevezetésben az anyaország megidézése. Elkezdi jellemezni az emigráns életet, első sorban az anyanyelv háttérbe szorulását fejti ki. Megjelenik más művekre való utalás, a Toldira hivatkozva a régi és az új közti különbségre céloz. A meghalás és temetés képét feszegeti, nem akarja úgy végezni. Nevében hordja magyarságát, és mikor a veszőket el akarják hagyni a nevéből, elgondolkozik a beleolvadás tényén. Nem csak az irodalom, hanem más magyar művészeti ágak is megjelennek utalásként. Mikor a hazájától való elszakadást mutatja be, megjelenik a külföldiek hozzáállása is emigránsokhoz, vagyis, hogy érdektelenek velük szemben. Megjelenik a családok szétesése, amikor kényszerűségből az emberek megtagadták családtagjaikat. Második felében kitágítja a képet, nem csak a magyar emigránsokról beszél, hanem általánosságban minden emigráns sorsról. Egyik legfontosabb gondolata, amikor Márai arról beszél, hogy az emigráns hontalanná válik, nincs hazája sem az anyaországban, sem külföldön. Megjelenik a teljes kiábrándultság. A legembertelenebb dolgokat is el kell viselnie. Az emlékek feltűnésével zárja művét, ahol a halál is megjelenik.